Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: A Houston ismét, a címvédő viszont ezúttal sem tudott nyerni – videóval

A Seattle Sounders, vagyis az MLS címvédője az első forduló után a másodikban sem tudott nyerni, viszont most nem maradt pont nélkül. A címvédőt az első körben legyőző Houston viszont újra három ponttal hagyta el a pályát.

IMG_20170312_104616

Dempsey-ék ezúttal sem tudtak nyerni, ám pontot szereztek kétgólos hátrányból! (forrás: twitter.com/Sounders FC)

Montrealban lépett pályára az MLS címvédője a 2017-es bajnoki szezon második fordulójában. A hazai Impact 17 perc elteltével már be is vette a Seattle Sounders kapuját! Ekkor Mancosu fejezte be azt a támadást góllal, aminek keretein belül nagyon gyorsan átjutott a pályán a Montreal. Az előnyt a hazaiak játékosa úgy szerezte meg, hogy a kapust elfektetve könnyedén lőtte be a labdát (1-0). Az első félidőben több gól nem született, mezőnyben pedig majdhogy kiegyenlítettek voltak az erőviszonyok.

A fordulás után hamar növelte előnyét az Impact! Az 51. percben az első gólnál kiszolgálóként tevékenykedő Piatti is betalált (2-0). Amikor úgy festett, megint kikap a címvédő, a vendégek a hajrában feltámadtak! A 83. minutumban Lodeiro büntetőből volt eredményes (2-1), majd a hosszabbítás 4. percében Bruin közelről pöckölte be a labdát (2-2). Ezzel a végeredmény is kialakult, viszont a Seattle továbbra is nyeretlen maradt, viszont kétgólos hátrányból mentett pontot idegenben. A Montreal is nyeretlen még, pedig nagyon úgy tűnt, hogy most meglesz a három pont.

Montreal Impact – Seattle Sounders 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Mancosu (17.), Piatti (51.), ill. Lodeiro (83. – büntetőből), Bruin (90+4.)

A Houston ismét hazai pályán játszotta le bajnokiját, amelyet nagyon jól kezdett meg a Columbus ellen. A texasi együttes már a második percben előnybe került Quoito révén, aki a kapus által eladott labdát lőtte be (1-0). A 35. minutumban tovább növelte előnyét a hazai klub Elis révén, aki egy szögletet követően volt eredményes, aki karrierje első MLS-gólját szerezte ezzel (2-0).

A második félidőben is folytatta a gólgyártást a hazai csapat, hiszen a 65. minutumban Torres nagyszerű góljával változott újból az eredmény (3-0). A hajrához közeledve megfogyatkozott a vendégcsapat, hiszen Mensah a kiállítás sorsára jutott, ezután mégis a a Columbus tudott betalálni. A Crew a 93. percben szépített Kamara révén, aki közelről volt eredményes (3-1). Ezzel kialakult a végeredmény, a Houston pedig továbbra is veretlen, míg a Columbus nyeretlen maradt.

Houston Dynamo – Columbus Crew 3-1 (2-0)
Gólszerzők: Quoito (2.), Elis (35.), Torres (65.), ill. Kamara (90+3.)

Nagy Dávid