Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Újabb pofon az Arsenalnak, a West Brom osztotta ki – VIDEÓVAL

Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság (Premier League) 29. fordulójának nyitómeccsét a West Bromwich Albion és az Arsenal együttese vívta egymás ellen. A mérkőzés esélyesének a vendégek számítottak, ám közelmúltbeli nem túl acélos eredményeik tükrében egyáltalán nem mehettek biztosra Birminghamben.

2017-03-18T133504Z_132845704_MT1ACI14767217_RTRMADP_3_SOCCER-ENGLAND-WBA-ARSA mérkőzés első góljának pillanata (fotó: premierleague.com)

A mérkőzés első komoly lehetőségei két kiváló elfutásból adódtak. Előbb a WBA bal bekkje, Nyom viharzott el a bal szélen, több arsenalos játékost is becsapott, és csak egy jó passz hiányzott a gólhoz, de a beadott labda elzúgott a kapu előtt. Pár perccel később Monreal került ugyanilyen helyzetbe a másik oldalon, de az ő passzát Foster kapus olvasta le remekül.
A 12. percben viszont már jelentősebb eseményeket is feljegyezhettünk: előbb McClean rövidre tartó lövését ütötte ki Cech, majd az ebből származó szögletet követően emelkedett kiválóan Dawson, és szép gólt fejelt az “ágyúsok” kapujába. 1-0! Aki azt gondolta, sokáig fog tartani a hazai előny, az bizony óriásit tévedett: a 15. minutumban nagyon elfeledkeztek Sánchezről a hazai védők, a chilei remekül vette le mellel a magasan odaívelt labdát, egyet tolt rajta, majd felvarrta a léc alá. 1-1, gyors ütésváltás!

A gólok után gyakorlatilag negyed órát várhattunk az újabb veszélyes szituációkra. Ekkor azonban hirtelen élénkültek fel az események! Előbb Ramsey lövését hárította Foster, majd Nyom takarította el a kipattanót, aztán szinte a fordulásból Fletcher került még nagyobb helyzetbe, ám Cech óriási bravúrral védeni tudott.
A félidő hajrájához érve elérte a baj Arséne Wenger csapatát, ugyanis Petr Cech kapus belesérült egy mozdulatba, amiért azonnal cserét kért, és Ospina váltotta őt a gólvonalon. Pár perccel ezután Sánchez miatt is aggódhattak a londoniak hívei, a gólszerzőt McClean rúgta meg méterekről becsúszva. Szerencsére az Arsenal támadója nem jutott a csere sorsára.

Öt perc telt el a második játékrészből, amikor csupán a szerencse mentette meg a góltól Wenger alakulatát: egy kiváló beadást el tudott fejelni Rondon, de a labda mellé szállt. A venezuelai támadó hamarosan le is kocogott a pályáról, a helyére beállt Robson-Kanu pedig egyből letette a névjegyét: az 55. percben McClean elől még menteni tudott Ospina, de épp a walesihez került a labda, aki az üresen tátongó kapuba gurított, 2-1!
Innentől kezdve fel volt adva a lecke Sánchezéknek, de a sárga-sötétszürkék igen vérszegény játékot produkáltak, a tizenhatosnál teljesen elfogyott a vendégek tudománya. Nem is várt sokáig a cserével Arséne Wenger, harcba dobta a szokásos megmentőt, Olivier Giroud-t. A félidő közepén nagyon meleg helyzetet úszott meg az Arsenal, a kilépő Robson-Kanu duplázhatott volna, de Ospina védeni tudott, a kipattanó után már a kapus mellett is eltolta a labdát Chadli, ám a gólvonalon álló védők egyike blokkolni tudta a lövést! Az “ágyúsok” továbbra is halovány teljesítményt nyújtottak, ezt pedig hamarosan büntette a WBA: a 75. percben ismét Craig Dawson repült a kapu elé egy szögletnél, és nagy erejű fejes góllal vette be az Arsenal kapuját, immár másodszor a meccsen! 3-1.

A mérkőzés hajrájában játszi könnyedséggel őrizte előnyét a West Brom, így az Arsenal vereséget szenvedett, amely bizonyára nem javított a londoniak hangulatán. A Pulis-csapat először nyert meccset top hétbe tartozó csapat ellen a szezon során!

Premier League, 29. forduló:

West Bromwich Albion – Arsenal 3-1 (1-1)
Helyszín: Birmingham, The Hawthorns (24 065 néző); Vezette: N. Swarbrick
Gólszerzők: Dawson (12., 75.), Robson-Kanu (55.) ill. Sánchez (15.)
Sárga lapok: McClean (42.) ill.

West Brom: Foster – Dawson, McAuley, Evans, Nyom – Livermore, Fletcher – McClean, Chadli (Field 90.), Brunt (Yacob 72.) – Rondon (Robson-Kanu 54.). Vezetőedző: T. Pulis

Arsenal: Cech (Ospina 38.) – Bellerín, Mustafi, Koscielny, Monreal – Xhaka, Oxlade-Chamberlain – Walcott (Giroud 65.), Ramsey, Sánchez (Iwobi 78.) – Welbeck. Vezetőedző: A. Wenger

Videó a gólokról:

http://www.dailymotion.com/video/x5f5ohw_west-brom-3-1-arsenal-all-goals_sport
Szerző: Draskovics Tamás