Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: A Portland állította meg a Houstont – videóval

Két száz százalékos csapat rangadójára került sor a magyar idő szerint ma hajnalban megrendezett MLS bajnokik közül a liga 2017-es szezonjának 3. fordulójában. A Timbers otthonában végül a hazai Portland örülhetett a Houston ellen 6 gólt hozó meccsen!

IMG_20170319_094529

Valeri hazai pályán duplával segítette sikerhez csapatát, összességében pedig már négy gólos a Timbers fenegyereke (forrás: twitter.com/TimbersFC)

Két eddig a szezont nagyon jól kezdő, és mindkét meccsét megnyerő klub csapott össze Portlandben, ahol a Timbers vendége a Houston Dynamo volt.

Hamar előnybe került a hazai klub, hiszen a 11. percben Valeri büntetőből talált be (1-0). Ez volt azonban az egyetlen kaput eltaláló lövése a hazai klubnak az első félidőben, melynek hajrájához közeledve fordítani is tudott a Dynamo! A 38. minutumban Torres is tizenegyesből volt eredményes, ezzel lett egyenlő az állás (1-1). A hosszabbítás második percében Quioto teljesen üresen kapta meg a labdát Elistől, majd a kapus mellett a bal alsó sarokba gurította a labdát (1-2).

A fordulás után azonban jött az egyenlítés, amelyre az 58. percig kellett várni. Ekkor Valeri másodjára volt eredményes, ezúttal fejjel (2-2). A 66. minutumban már a vezetést ünnepelhette a portlandi csapat, ugyanis a keveredés és az azt megelőző houstoni hiba után Guzman lőtt a kapuba, és már vezetett is újra a Timbers (3-2). A mindent eldöntő találatot nem a vendégek szerezték, így a Houston nem maradt veretlen, a Portland viszont mindhárom meccsét megnyerte! A 88. minutumban Adi volt eredményes Guzman indítása után. A gólszerző a kapus mellett szaladt el, majd a hálóőr beérte, de így is a hazai játékos járt sikerrel (4-2). Izgalmas, fordulatos meccsen maradt száz százalékos tehát a 2015-ös MLS-szezon bajnoka, míg a Houston elkönyvelhette első vereségét. A vendégeknél vigasz az lehet, hogy Torres már három gólos, azonban a hazaiknál Valeri négynél jár, míg a ma egy gólt szerző Adi is háromszor volt eddig eredményes, Guzman pedig első MLS találatát szerezte!

Portland Timbers – Houston Dynamo 4-2 (1-2)
Gólszerzők: Valeri (11. – büntetőből, 58.), Guzman (66.), Adi (88.), ill. Torres (38. – büntetőből), Quioto (45+2.)

Nagy Dávid