Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Dallasi fordítás a New England ellen; megvan a Sporting első győzelme – videóval

Az alapszakasz tavalyi győztese, az FC Dallas az MLS 3. fordulójában a New England Revolution csapatát látta vendégül. Hiába vezetett a vendég együttes, Urruti átmenette hétközi jó formáját erre a bajnokira, és az ő duplájával nyert a texasi klub! Kansasben is örülhettek a drukkerek, hiszen a csapat első idénybeli góljai mellé győzelem is párosult.

IMG_20170319_081152

Urruti egymaga megfordította csapatának a meccset (forrás: twitter.com/FCDallas)

Az FC Dallas a New England Revolution vendéglátója volt. A hazaiknak hiába volt nagy mezőnyfölényük az első félidőben, hiszen ellenfelük kapuját sem találtak el, ráadásul már a 10. percben hátrányba kerültek! Ekkor Nguyen tizenegyesgóljával szerzett előnyt a Revolution (0-1). A szünetig nem is változott az eredmény, bár volt még esélye a vendégcsapatnak a gólszerzésre.

A fordulás után fordult a kocka is, Urruti pedig a hétközi CONCACAF BL-sikert követően a mai meccsre is átmenette jó formáját. A Dallas játékosa 7 percen belül megfordította a bajnokit! 70. minutumban talált be először – ekkor a kipattanót összeszedve a már kifutó kapust megtáncoltatta, majd végül belőtte a labdát (1-1). A vezetést eredményező gólja pedig igazi hálószaggató találat volt Urruti részéről, ami következtében a labda a 77. percben kegyetlenül a léc alatt landolt (2-1). A Dallas második győzelme volt ez az eddigi három bajnokijából, és maradt veretlen az együttes, miközben a New England eddigi két meccse két vereséget hozott a csapatnak.

FC Dallas – New England Revolution 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Urruti (70., 77.), ill. Nguyen (10. – büntetőből)

Már az első félidőben lefutballozta mai ellenfelét a Sporting Kansas City, amely vendége az eddig jól muzsikáló San José Earthquakes csapata volt. A vendégek jó formáját ide vagy oda, a 38. minutumban Feilhaber törte meg a jeget, és szerezte meg a Sporting első 2017-es MLS-gólját! Feilhaber méghozzá távolról szerzett parádés találatot, ezt nehéz lesz elfelejteniük a klub szurkolóinak (1-0).

A fordulást után felborult a pálya, ami a labdabirtoklást illeti, teljesen visszaszorultak a hazaiak, magabiztosan dominált a San José. Ám ennek sem lett eredménye, olyannyira, hogy a hajrában bebiztosította sikerét a Sporting! A 90. percben Saad döntötte el a három pont sorsát (2-0). Ezzel azonban nem ért véget a dolog, a hosszabbítás második percében betalált a vendégcsapat is, ám Jungwirth gólja csak a szépítéshez volt elég (2-1). Ezzel a Sporting feljött mostani ellenfele nyakára a tabellán, így csak egyetlen pont a két csapat közti különbség!

Sporting Kansas City – San José Earthquakes 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Feilhaber (38.), Saad (90.), ill. Jungwirth (90+2.)

Nagy Dávid