Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Újabb DC United blama, és újabb Orlando City győzelem – videóval

Nem áll túl jól a szénája a washingtoni DC Unitednek az MLS 3. fordulós meccse után, hiszen eddig a klub mindhárom meccsét elbukta, úgy, hogy még gólt sem tudott rúgni! A 3. körben az Orlando City még csak a második meccsét játszotta, de az együttes a Philadelphia legyőzésével maradt száz százalékos.

IMG_20170319_030224

Higuainék két tizenegyessel nyertek Washingtonban (forrás: twitter.com/MLS)

Hazai pályán folytatódott a fővárosi DC United rossz szériája. A washingtoni együttes az első félidőben el sem tudta találni a Columbus kapuját, míg a Crew be is talált a hazaiknak. Igaz, négy kapura tartó lövésükből a vendégek részéről csak egy akadt be, az is büntetőből. A 38. minutumban Higuain értékesítette csapata tizenegyesét, a labdát laposan a bal alsóba juttatva (0-1).

A fordulást követően éledezett a DC United, sőt mi több, akár úgy tűnt, minimum az egyenlítés meg is lehet. Azonban a 66. minutumban ezzel szemben a Columbus lőtt újból gólt, ráadásul ismételten tizenegyesből! Ekkor a büntetőt Kamara értékesítette, aki a bal alsóba lőtt (0-2). Ezzel végül el is dőlt minden, hiszen a lefújásig már több találat nem született. A DC United eddigi mindhárom meccsét elbukta, ráadásul lőtt gól nélkül áll a klub, úgy, hogy ezzel szemben hatot kapott. A Crew eddig négy pontot tudott gyűjteni, ez volt tehát a bajnoki szezon első megnyert meccse a Columbus számára.

DC United – Columbus Crew 0-2 (0-1)
Gólszerzők: – , ill. Higuain (38. – büntetőből), Kamara (66. – büntetőből)

LarinEndGameCP

Larin eddig megállíthatatlan a szezonban, hisz csapata mindhárom 2017-es bajnoki gólját a kanadai szerezte! (forrás: orlandocitysc.com)

Szinte a fenti meccsel egyidőben az Orlando City a második meccsét játszotta az idei szezonban, és egyben második hazai bajnokiját is az új stadionjában. Az első fordulóban egy góllal győzött az Orlando, amely ezúttal a Philadelphia Uniont látta vendégül új otthonában.

Az első félidőben a vendégek​ nagyon inaktívak voltak, ami a kaput eltaláló próbálkozásokat illeti, ugyanis Bendik kapusnak egy védeni valója sem akadt a szünetig. Ezzel szemben a hazaiak nem csak próbálkozásokig, de egy gólig is eljutottak. A 39. minutumban Larin vágta be közelről Rivas kapu elé betett labdáját (1-0).

A második játékrészben azonban jött az egyenlítés. Az egalizálásra a térfélcsere után nem is kellett sokat várni, ugyanis a vendégek góljaról Sapong már az 52. percben gondoskodott. A vendégek amerikai játékosa egy tökéletesen helyezett fejessel módosította az eredményt (1-1). Ám hiába jött vissza a meccsbe, sőt dominált a szünet után a Philadelphia, végül pontot sem tudott szerezni az Union. Erről pedig ki más, ha nem Larin tett, aki a 73. minutumban egy szép összjáték végén elegánsan lőtt a kapuba (2-1). Ezzel a kanadai labdarúgó a végeredményt is beállította, és a klubja eddigi mindhárom gólját ő szerezte az MLS 2017-es szezonjában! Az Orlando City ezzel száz százalékos, míg a Philadelphia Union 3 meccsen csupán 2 pontot szerzett, tehát eddig nyeretlen.

Orlando City – Philadelphia Union 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Larin (39., 74.), ill. Sapong (52.)

Nagy Dávid