Conte: “A Chelsea ennél is jobb lesz”

Antonio Conte az első szezonját tölti a Chelsea kispadján, ám nagyon úgy fest, hogy ezt máris bajnoki címmel fogja ünnepelni. Azonban elmondta, hogy ez a csapat még messze van a csúcsától.

antonio-conte-chelsea

” Ez a szezon nagyon fontos, mert a játékosaim most kezdik megérteni azt a játékszemléletet amit én vallok. Most illeszkednek be abba a rendszerbe, ami az én futball filozófiám. Valami nagyon fontos dolgot építünk jelenleg.”

“Úgy érzem a játékosok lassan teljesen átveszik ezt a szemléletet, ezt a gondolkodást. Amikor megérkezel egy új országba egy új csapathoz, akkor tudnod kell, hogy a játékosaidnak időre van szükségük, hogy átvegyék az új szokásokat és megértsék az új ötleteket, ez egy folyamat. “

“Jelenleg a tabella elején vagyunk és ezt meg is érdemeljük. Köszönetet kell mondanom a játékosaimnak , mert rengeteget dolgoznak, méghozzá keményen.”

“Meg kell mutatnunk, hogy megtudjuk nyerni a bajnokságot.”

Ehhez pedig egyre közelebb a londoni csapat, ugyanis előnyük a 2. Tottenhammel szemben 10 pont és már “csak” 10 forduló van vissza.