Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Milánóból mazsolázna a Spurs

Nagyon messze még az átigazolási szezon persze. Ezt tudjuk. Tudják ezt Angliában is. Azonban azt is sejtik, hogy nem biztos, hogy a nyárra kell hagyni a szervezkedéseket, hiszen akkor már más csapatok beleköphetnek abba a bizonyos levesbe. Ezen okból kifolyólag a Tottenham támadást indíthat Milánó ellen, hogy meggyőzzék Susot…

suso-milan-esultanza-novembre-2016

A jobb levegő mikéntjéről. A spanyol fiú történetét a szigetországban és csizmában is nagyon jól ismerik az emberek. Ám a tisztánlátás végett vegyük át röviden az útját. Cádiz nevelésű játékos hamar, már 2010-ben elkerült a köd és az eső, meg borzalmas ízű sörök országába, azon belül is Liverpool városába.

Természetesen akkor még tizenévesen csak a “Pool” utánpótlás csapatában lépett pályára, ám viszonylag korán felkerült az első kerethez. Ott azonban sokáig nem tudott elidőzni, hiszen egy rövid Almería-s kitérő után elkerült az AC Milanhoz, hol szintén nem tudott maradandót alkotni. Szedve sátorfáját elutazott a Genoahoz, ahol a teljesítményével felhívta magára a világ figyelmét, na meg a Milan vezetőéit.

Így került hát vissza a piros-feketékhez. Ahol azóta kulcsemberré nőtte ki magát. Nem igazán van olyan támadása a “rossoneri”-nek, amibe ő ne venne részt . Agilis és gyors játékát a Pochettino is figyelemmel követi. Legalábbis ezt állítja a Daily Mirror.

Jó igen, a lap megbízhatósága eléggé megkérdőjelezhető. Ám az már aligha, hogy a Tottenham valóban meg szeretné erősíteni a támadószekcióját. Ehhez pedig egy érdekes opció lehet a 23 éves spanyol játékos.Bár a lap nem említi meg, hogy mégis mennyibe is fájna ez a Spursnek.

Ellenben arról már tesz némi említést a médium, hogy a Suso “csak” a harmadik számú opció lenne. Előtte egy-egy kérdést megejt az angol klub a Real Madrid felé Isco illetve az Everton felé, Ross Barkley kapcsán.

Szerző: Borbély Szabolcs