Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Véber meghökkentette a közvéleményt

Korábban Horváth Ferencnek voltak vicces nyilatkozatai a meccsek után, mostanra ő állás nélkül maradt. Követője Véber György lett, aki rendre meccs közben sem szokott figyelni a szájára, de most úgy tűnik, hogy már a bajnoki utáni sajtótájékoztatón is kendőzetlenül mondja el véleményét.

veber-nyiregyhazaspartacus-huForrás: nyiregyhazaspartacus.hu

– Döbbenet. Vagy nem értek hozzá, és botrány, hogy mit csinálok szakmailag – bár nem akarom ezt hinni, vagy tényleg nem tudnak futballozni a játékosok, de ezt sem akarom elhinni, vagy van valami harmadik erő, de egyszerűen nem stimmel valami. Bármit próbálunk, bármit csinálunk, bármit mondunk, süket fülekre talál. Megértem a közönséget, ezt nem lehet elfogadni! Folyamatosan csak abban bízunk, hogy majd, majd, majd, de mégsem. Nyilván lesz a vezetőséggel egy beszélgetés, meglátjuk. – olvasható a csapat hivatalos Facebook oldalán.

– A látottak alapján három dologra gondolok. Vagy nagyon gyenge edző vagyok és ennyit tudok kihozni a csapatból, vagy igaza volt az elődömnek a múlt heti nyilatkozatában, vagy csak olyan dolgok történtek, amelyekre nem tudok magyarázatot adni. Egyiket sem tudom elhinni, hogy valós lenne, így egyet tudok tenni, megpróbálok dolgozni tovább. – a meccs utáni sajtótájékoztatón elhangzottak szintén sokmindent elmondanak a meccsről.

Endrődi Dávid