Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Milan: A szezon hátralévő részére kidőlt a csapatkapitány

Feszült légkör uralkodik mostanában a Milan klubháza körül. Alapvetően gondot jelent a tulajdonosváltás a klubnak illetve a fiatal kapusuk, Gianluigi Dunnarumma szerződéshosszabbításának meg nem történése, de a Sassuolo elleni találkozón magát a csapatkapitányt kellett levinni sérülés miatt. 

C5zDdevWYAESKTv

Ráadásul nem egy szokványos probléma miatt. Ignazio Abatet ugyanis azért kellett lecserélni a Sassuolo elleni bajnokin, mert a bal szemét sértették meg(képen látható). A probléma tovább fokozódott, mert eddig a sem a Milan, sem a játékos maga nem adott ki semmilyen közleményt arra vonatkozóan, hogy mégis milyen állapotban van, esetleg mikor térhet vissza.

Azonban most végre megtört a csend és maga a klub tájékoztatta a szurkolókat és a világot, a 30 éves labdarúgó állapotáról.

“A Milan bejelenti, hogy az Olaszországban elvégzett megannyi tesztek és vizsgálatok után, (Abate) elutazott Miamiba, ahol egy konzultáción vett részt egy specialistával, aki a bal szemét megvizsgálta meg.”

“A látogatásnak pozitív visszacsengése volt és a rehabilitáció már megkezdődött.” – áll a közleményben.

Viszont azt is megemlítik az oldalon, hogy ebben a bajnoki kiírásban már nem léphet pályára a védő. Így újfent egy nagy hiányzóval bővült az amúgy sem rövid lista, ahol a sérültek vannak feltüntetve.

Montellara még egy igazán óriási feladat fog hárulni. Hogyan is fogja pótolni az egyik kulcsemberét? Nem sok opció áll előtte, hiszen Abate “cseréje”, Calabria is lábadozik a sérüléséből. Így talán Zapatat fogja majd kitenni a szélre? Mindenesetre ez izgalmas kérdéskör. A szó negatív értelmében.

Szerző: Borbély Szabolcs