Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nigéria a felkészülés jegyében ikszelt

A nigériai nemzeti csapat a szenegáliak ellen meccselt Angliában az elmúlt este folyamán, mégpedig a nemzetközi felkészülés során játszott egymással a két afrikai válogatott.

Nigeria+v+Senegal+International+Friendly+9OgrJfIyIAyl

Nem bírt egymással a nigériai és a szenegáli válogatott az Angliában megrendezett barátságos meccsen (forrás: zimbio.com)

Az idei, év eleji Afrikai-kupát Nigéria részvétele nélkül rendezték ám, ám Szenegál ott volt a kontinenstornán – ennek ellenére a nigériaiakkal mindig érdemes számolni. Igaz, a tegnap esti “csak” egy barátságos találkozó volt, ám a felkészülés során a jövőre nézve ennek akár nagy jelentősége is lehet. Vagy talán lehetett volna. Nyilvánvalóan a tét nélküliség sokszor ront vagy javít az adott meccs képén.

Az első játékrészben semmi érdekes nem történt, gólt nem láthatott a a meccsre kilátogatott, 2.013 néző alkotta publikum, azonban a második játékrészben kettőt is! Az 54. minutumban a szenegáli válogatott került előnybe Sow lövését követően, majd Nigéria a hajrában egy tizenegyessel egyenlített ki Iheanacho révén.

Az eredmény nem meglepő, igaz, talán csak egy nagyobb arányú siker lett volna váratlan valamelyik válogatott részéről.

Szenegál – Nigéria 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Iheanacho (83. – büntetőből), ill. Sow (54.)

Nagy Dávid