Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Enyém a jövő

1979-ben született Gera Zoltán, s még mindig a válogatott meghatározó játékosa. Ez valahol a magyar futball kritikája, de szebben fogalmazva a “Magic Magyar” dicsérete is lehet. Gerának ismét feltették a kérdést, hogy meddig tervez még a pályán, erre a válasza csattanósra sikeredett.

Hungary vs. Finland UEFA Euro 2016 qualifier football matchmlsz.hu

“Fiatal vagyok még, enyém a jövő, nagyon jól érzem magam a bőrömben. Feldob, hogy ennyi idősen ilyen meccsen még itt lehetek, örülök minden mérkőzésnek, amit nemzetközi szinten tudok játszani. Igen, voltak komoly sérüléseim, de már nem is emlékszem rájuk” – mondta újságírói kérdésre a Ferencváros kiválósága.

A mai mérkőzéssel kapcsolatos várakozásai a következők:

„Sok minden meghatároz egy meccset, előre nem lehet látni, hogy pontosan mi történik majd. A terv megvan. Persze, lehet, hogy valamikor letámadunk, de van egy ellenfél is a pályán, meglátjuk, hogy a tervből mennyit tudunk majd megvalósítani”

Portugáliában is szerették a fiatalon elhunyt Fehér Miklóst, aki ráadásul egy idős lenne Gera Zoltánnal, s rossz belegondolni, hogy az egykor huszonöt válogatott mérkőzésen hét gólig jutó támadó (aki, ha Gerából indulunk ki, szintén a pályán lehetne még most is) már 13 éve nincs köztünk. Róla is kérdezték, s az alábbiakat mondta:

„Nagyon nehéz róla beszélni. Régen történt a tragédia, de még mindig élénken bennünk él. Keveset játszottam vele együtt a válogatottban. Jó látni, hogy mennyire tisztelték Mikit itt Portugáliában és Magyarországon is.”

Gera várhatóan a kezdőcsapatban fog kifutni a mai mérkőzésen, mely 20:45-kor kezd Lisszabonban.

Endrődi Dávid