Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A City szélsőjét vinné az AS Róma! – sajtóhír

Spanyol lapértesülés szerint a Luciano Spalletti által irányított AS Róma szeretné leigazolni az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City szélsőjét, nevezetesen Jesús Navast

906

Az AS úgy értesült, hogy Jesús Navasért a korábbi csapata, azaz a Sevilla is bejelentkezett, tehát jelen esetben úgy tűnik, ez a két klub vívhat “csatát” egymással a rutinos spanyol kegyeiért. A 31 esztendős labdarúgó minden valószínűség szerint a szezon végeztével távozik a Citytől, ráadásul a szerződése le is fog járni az angol sztárcsapatnál. 

Jesús Navast 2013 nyarán nagy elvárásokkal igazolta le a Manchester City. Nos, a spanyol szélsőnek összességében nem sikerült beváltani a hozzáfűzött reményeket. Bár az aktuális szezont leszámítva végig alapembernek számított a manchesteri alakulatnál, viszont nem igazán hozta azt a szintet, mint annak idején a Sevillánál, illetve a gólok tekintetében eléggé hadilábon állt minden idényben. A klub színeiben ezidáig minden frontot egybe véve 173 mérkőzésen jutott szóhoz, melyek során csupán 8 alkalommal volt eredményes illetve 38 találatot készített elő a társai között.

Németh Boldizsár