Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

“A döntésem már megszületett!” – Lukaku a távozásáról

Romelu Lukaku saját elmondása szerint már tudja azt, hogy hogyan is folytatódik majd karrierje a szezon végeztével. 

(Kép: goal.com)

Az idei szezonban bombaformában futballozó Romelu Lukaku még a belga – görög világbajnoki selejtező előtt beszélt jövőjéről. Az ominózus találkozón a belgák gólját éppen az Everton robusztus támadója szerezte, aki nyilatkozatával megszellőztette azt, hogy elképzelhető, hogy nyáron távozik liverpooli klubjától! “A döntésem már megszületett, ezt azonban nem szeretném még nyilvánosságra hozni!” – Így Lukaku, akinek még két év van hátra jelenlegi szerződéséből az Evertonnal.

“Szeretnék a Bajnokok Ligájában játszani, és trófeákért küzdeni minden évben. Természetesen nem azért mondom ezt, mert arrogáns lennék, hanem mert úgy gondolom minden profi futballistának ez kell hogy a céljai között szerepeljen! Remélem az emberek is megértenek majd! Hosszú utat tettem meg, mire eljutottam idáig. Nagyon sokat köszönhetek az Evertonnak, a szezon hátralévő részében bízom benne, hogy mindezt maximálisan tudom majd viszonozni a klubnak!” – Vélekedett az angol Premiere League góllövőlistáját 21 találattal vezető belga csatár, aki hozzátette még, hogy az motiválja, hogy a legjobbak közé emelkedhessen, ehhez pedig továbbra is fejlődnie kell, és karrierjét illetően előre kell tekintenie!