Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Monaco csillagát akarja a Barcelona! – lapértesülés

A L’Equipe információi szerint a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona szeretné leigazolni a Leonardo Jardim által irányított AS Monaco tehetséges támadóját, nevezetesen Thomas Lemart

lemar

A 21 esztendős szélső támadó kétségtelenül oda tartozik a francia futball legnagyobb reménységei közé, de természetesen a tehetsége bőven megvan ahhoz is, hogy pár év múlva akár a világ egyik legjobb játékosa legyen. A francia napilap egyébként úgy értesült, a Barcelona mellett az Atletico Madrid is szemet vetett a Monaco kötelékébe tartozó futballistára. 

Thomas Lemar remek teljesítményt nyújt az aktuális szezonban, így egyáltalán nem meglepő, hogy Barca szintű csapatokkal kezdi összeboronálni a sajtó. Az ifjú támadó ezidáig minden frontot egybe véve 42 mérkőzésen lépett pályára a 2016/2017-es idény folyamán, melyek során 11 alkalommal volt eredményes illetve 10 gólpasszt osztott ki a társai között. Jelenlegi állomáshelyéhez nem mellesleg 2020 júniusáig köti szerződés, a transfermarkt pedig 20 millió euróra becsüli az átigazolási értékét. 

Németh Boldizsár