Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Válogatott: Tizenkettek társasága

Újabb játékos debütált Bernd Storck vezette válogatottunkban Vinícius Paulo személyében. Ennek apropóján kigyűjtöttük, kik azok a játékosok, akik a német szakember irányítása alatt lettek válogatottak.

vinícius

Azt nem lehet mondani, hogy Bernd Storck maga lenne az újoncok álma. A német szakember irányítása alatt 2015 ősze óta mindössze tizenketten debütáltak a nemzeti együttesben. Legutoljára a Videoton védője, Vinícius Paulo, aki Portugália ellen végig a pályán volt. A brazil labdarúgó majd’ két hete kapta meg a magyar állampolgárságot, s vele együtt szinte azonnal a meghívót. Nem is vallott kudarcot a bekk, ám ki sem emelkedett nagyon a társaságból Lisszabonban.

De kik is debütáltak az elmúlt majdnem másfél esztendőben?

Nos, azt előre leszögezhetjük, hogy talán a világon nálunk van a legtöbb egyszeres válogatott játékos, hiszen sokan nem tudnak megragadni évekre a keretben. Ha végigtekintünk Európán, azt láthatjuk, hogy egyes nemzeteknél többen is jócskán túllépték a 100 válogatottságot. Nálunk ez a szám mindössze kettő! (Ezúttal csak a férfi játékosokat néztük, hiszen a Hölgyeknél Pádár Anita 125-ször ölthette magára a nemzeti dresszt, amivel csúcstartó idehaza). Király Gábor (108-szoros válogatott), valamint a néhai Bozsik József (101-szer szerepelt a nemzeti csapatban) lépte át a bűvös határt. Ugyanakkor többen is közelítik a jubileumot: Gera Zoltán és Dzsudzsák Balázs az a két labdarúgó, aki igencsak közel van. Előbbi 97, utóbbi 87 alkalommal szerepelt eddig a válogatottban.

NagyAdam629

És akkor a Bernd Storck-éra debütálói. Elsőként Nagy Ádám kapott bizalmat a német szakembertől, aki stabil tag lett a középpályán, hiszen az Észak-Írország elleni fellépést még tizenöt követte, így jelenleg 16-szoros válogatottnak mondhatja magát. Ráadásul a tavaly nyári Eb után Európa egyik topbajnokságába, a Serie A-ba szerződött a Ferencvárostól, és a Bologna együttesében is egyre meghatározóbb szerepet tölt be. Sorban utána Bódi Ádám következik, aki Feröer ellen debütált októberben, azóta még a keret közelébe sem nagyon került. Nem sokkal később pedig Kleinheisler Lászlót „varázsolta elő a cilinderből” Storck, és az akkoriban a Videoton második együttesében is csak epizodista játékos góllal hálálta meg a Bizalmat Oslóban.

6nZcfMcYrUweN7F9s

Az volt az egyetlen gólja tizenegy fellépésén. Aztán a jól sikerült norvégok elleni párharc után 2016 tavasza már a Werder Bremenben találta, ahol fél évet húzott le, de kevés szerepet kapott, így ősszel a Darmstadthoz került kölcsönbe, ahol ugyan meglőtte első Bundesliga-gólját, ám nem voltak igazán elégedettek vele, így a Bremen visszahívta, hogy azzal a lendülettel a Ferencvároshoz kerüljön, viszont a válogatottban továbbra is alapemberként számol vele Storck. Hogy időrendben haladjunk, az Európa Bajnokság előtti felkészülés során előbb Vida Máté szállt be az elefántcsontpartiak elleni összecsapáson, majd őt követte ugyanezen a találkozón Sallai Roland. Ám míg Vida hozzá tudott tenni két újabb fellépést a nemzeti csapatban, addig Sallai mindössze kerettagságig jutott, ám utóbbi így is külföldre tudott szerződni, a Serie A-ban jelenleg a kiesés ellen küzdő Palermo játékosa, ahol a közelmúltban megszerezte első találatát is. Vida ellenben idehaza próbálja felépíteni magát egy sérülés után. Igen nívós ellenfél ellen mutatkozhatott be Bese Barnabás, aki a világbajnoki cím védője, a németek ellen ölthette magára első ízben a válogatott mezét. S az akkoriban még az MTK jobbhátvédje nyáron Franciaországban találta magát, lévén a második ligás Le Havre szerződtette. Stabil csapattaggá vált Bese négy ízben kapott szerepet debütálását követően. A legtöbben Király Gábor, Juhász Roland, Hajnal Tamás és Vanczák Vilmos búcsúmeccsén, 2016. november 15-én léptek először pályára a címeres mezben: Hangya Szilveszter, Megyeri Balázs, Nagy Dominik és Botka Endre azóta nem szerepelt a csapatban, habár a német második ligában szereplő Greuther Fürth-ben védő Megyeri jelenleg is kerettag. A portugálok ellen Hangya, Megyeri a kispadról nézte végig a vereséget, ahogyan az első alkalomra váró Holman Dávid, Eppel Márton, valamint Adorján Krisztián is, így értelemszerűen nem lépett pályára a trió.

A Storck-debütánsok (Bemutatkozás időpontja, ellenfél, válogatottság/gól)
Nagy Ádám (2015. szeptember 7., Észak-Írország, 16/0)
Bódi Ádám (2015. október 8., Feröer-szigetek, 1/0)

bodivalogatott

Kleinheisler László (2015. november 12., Norvégia, 11/1)
Vida Máté (2016. május 20., Elefántcsontpart, 3/0)

Vida első A válogatottság 3

Sallai Roland (2016. május 20., Elefántcsontpart, 1/0)

SALLAIROLAND

Bese Barnabás (2016. június 4., Németország, 5/0)

bese_val2

Hangya Szilveszter (2016. november 15., Svédország, 1/0)

hangyaszilv

Berecz Zsombor (2016. november 15., Svédország, 1/0)

266566_berecz_zsombor

Botka Endre (2016. november 15., Svédország, 1/0)

botka-2

Megyeri Balázs (2016. november 15., Svédország, 1/0)

megyerib

Nagy Dominik (2016. november 15., Svédország, 1/0)

nagy-dominik

Vinícius Paulo (2017. március 25., Portugália, 1/0)

Ők tehát azon játékosok, aki az elmúlt másfél esztendőben mutatkoztak be a nemzeti csapatban.

Gavalovits Sándor