Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: Olasz győzelem a hollandok elleni rangadón – videóval

Az olaszok a rossz formában és egyben rossz korszakát élő hollandok otthonába látogattak a felkészülés jegyében. A meccs három gólt hozott, végül pedig a vendégek örülhettek. A hollandok gólt sem tudtak lőni, mégis vezettek a meccsen, de egy percen belül jött az egyenlítés.

Netherlands+v+Italy+International+Friendly+6wztBf4Zgitl

Az olaszok ünnepelhettek Amszterdamban (forrás: zimbio.com)

Hamar megszületett a meccs első gólja, mellyel a 10. percben Hollandia került előnybe, azonban az olaszok öngólja révén. Tíz perc elteltével Rugani talált be saját válogatottja kapujába (1-0). Egy percet kellett ugyan csak várni, hiszen Eder révén az olaszok kiegyenlítettek a 11. minutumban (1-1). A 27. percben Martins Indi révén majdnem előnybe kerültek ismét a hollandok, de a fejes után a labda a felső lécen csattant. Parolo a túloldalon szintén szöglet után fejelt a kapura, de a 32. percben Zoet védte az olasz próbálkozást, azonban a kipattanóra érkezett Bonucci, ő pedig nem hibázott, előnybe került Olaszország (1-2). Az első félidő olasz előnnyel ért véget. Mezőnyben kicsit jobbak voltak a hollandok, viszont egyik csapat sem volt túlzottan veszélyes a másik csapat kapujára.

A fordulást követően az olaszok tudtak több helyzetet összehozni, azonban a hollandok pedig magas mezőnyfölényben játszottak.

Az 58. percben Promes vette volna be az olasz kaput, de Donnarumma résen volt. Még ugyanebben a percben Eder is betalált volna, de a holland kapus is védeni tudott. A 66. minutumban Depay szabadrúgásánál védett az olaszok fiatal kapusa. Négy perccel ezután a túloldalon Belotti növelte volna az olasz előnyt, de próbálkozása nem okozott gondot a hálóőrnek. A 82. percben Spinazzola révén ment volna kettővel Olaszország, de Zoet nagyot védett. Egy perccel ezután Parolo is próbálkozott, de a labda a hollandok kapuja mellett szállt el. A 85. percben Sneijder löketét védte Donnarumma, így nem jött össze az egyenlítés. Az egalizálás a végéig elmaradt, így az állás nem változott a fordulás után, a végeredmény már az első félidőben kialakult, az olaszok tehát egy góllal verték a hollandokat idegenben.

Hollandia – Olaszország 1-2 (1-2)
Helyszín: Amszterdam. Vezette: Jonas Eriksson.
Gólszerzők: Rugani (10. – öngól), ill. Eder (11.), Bonucci (32.)
Sárga lapok: – , ill. Rugani (48.)
Kiállítás:

Hollandia: Zoet – Tete, Martins Indi, Hoedt, Blind (Viergever, 83.) – Wijnaldum (Toornstra, 77.), Strootman (Vilhena, 46.), Klaassen (Sneijder, 83.) – Lens, Depay, Promes (Berghuis, 89.). Ideiglenes szövetségi kapitány: Fred Grim

Olaszország: Donnarumma – Rugani, Bonucci, Romagnoli – Zappacosta (Spinazzola, 62.), De Rossi, Verratti (Verdi, 90+1.), Parolo, Darmian (D’Ambrosio, 89.) – Immobile (Belotti, 53.), Eder (Petagna, 69.). Szövetségi kapitány: Gian Piero Ventura

Nagy Dávid