Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ferencváros: Profi szerződést kapott a korosztályos válogatott játékos

Hivatalos honlapján jelentette be a Fradi, hogy az U17-es válogatottal Eb-re jutó fiatalja profi szerződést kötött.

290590_csonka_andras

Kulcsembere volt Csonka András a Szélesi Zoltán vezette U17-es válogatottnak, amely a múlt héten kiharcolta az Eb-részvétel jogát. A Ferencváros ezt követően kedden bejelentette, hogy profi szerződést kötött a fiatal középpályással. Csonka ezidáig hat felkészülési meccsen jutott szóhoz az első csapatnál, melyből a Slovan elleni 2-1-es győzelem volt az első még 2016 októberében.

A pályafutását a Gloriett FC-ben kezdő Csonka később a Főnix-Gold FC-ben – párhuzamosan a Kispest SE-vel – futballozott. Jelenleg az ELTE-BEAC kispályás csapatában is bizonyít, ám mivel megkapta első profi szerződését, alighanem fel kell hagynia a kispályás játékkal.

Gavalovits Sándor