Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Barcelona visszavásárolhatja Olaszországban focizó fiatalját

Nem egy ritka jelenség az, ha egy klub éveken keresztül folyamatosan kölcsön adja a játékosát több klubnak is, majd amikor azt érzékelik, hogy végre kijött belőle az, amit akartak látni tőle, akkor visszaveszik. Jelen pillanatban a Barcelona együttese pont ezt tervezi az egyik saját nevelésű emberével.

letöltés (1)

Mégpedig Gerard Deulofeu kapcsán merültek fel olyan hírek, hogy az anyaegyesület visszavárná. Annak ellenére, hogy az elmúlt években csapatról-csapatra adták. Kezdte ugyebár az Evertonnál a fiatal, majd elkerült a Sevillahoz, majd megint visszakerült az angolokhoz. Idén télen viszont a Barca és az Everton megegyezett abban, hogy az AC Milanhoz kerüljön.

Olaszországban aztán egészen bejött neki az élet. Azon felül, hogy állítása jobban érzi magát a több napfény miatt, még jobban is játszik, mint tette azt a szigetországban. Kilenc Serie A mérkőzésen egy gólt tudott szerzett, emellett még három gólpasszt is jegyez.

Nyilván ezek csak számok, ami fontosabb ennél, hogy a milánói klub játéka jóval gyorsabb és agilisebb lett vele. Nincs olyan  támadás, amibe ő ne lenne benne. Már ha éppen pályán van persze.

Ezt a Barcelona vezetőse is kiszúrta és a Mundo Deportivo szerint, nem is nagyon haboznának a visszarendelésével. Pedig a footballitalia.net arról számolt be nem is olyan rég, hogy a Rosseneri már tudatta az Everton vezetőivel, hogy ők meg akarják tartani a fiatal katalánt. Azonban, ha Spanyolországból a “gránátvörös-kékek” lerakják a kölcsönszerződésébe foglalt 12 millió eurót, akkor Deulofeunak bizony mennie kell.

Ezzel pedig sem a Milan, sem az Everton nem dacolhat. Lényegében itt csak az a kérdés, hogy a Barcelona tényleg le magához akarja hívni a játékost, avagy sem.

Szerző: Borbély Szabolcs