Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ebben a szezonban már nem lép pályára a Spurs argentinja

Az angol élvonalbeli Tottenham Hotspur igazán jól szerepel idén, a Premier League második helyén hasítanak, tehát mondhatjuk, hogy idén majdnem minden fenékig tejfel a White Hart Lane-en. Ám egy valami mégis aggaszthatja Mauricio Pochettino menedzsert és csapatát, ugyanis az együttes argentin középpályása, Érik Lamela ebben a szezonban már nem lép pályára.

eriklamelaLamela sérülésének pillanatai (fotó: Evening Standard)

A londoni “sarkantyúsok” játékosa, a 25 esztendős Lamela még októberben dőlt ki a sorból, csípősérülést szenvedett ugyanis a bal lábas futballista. A makacs sérülés immár öt hónapja kínozza a Tottenham középpályását, és a legfrissebb vizsgálatok szerint ebben a szezonban már nem is léphet pályára. A hírt ráadásul a Spurs hivatalos Twitter profilján osztották meg, tehát igencsak hitelesnek tekinthető.

Sokáig úgy tűnt, hogy a szezon tavaszi hajrájára visszatérhet Lamela, azonban a legújabb alapos kivizsgálás keresztül húzta ezt. Pedig jól kezdte az idényt, 14 mérkőzésen ugyan csak 2 gólt szerzett minden sorozatot figyelembe véve, ugyanakkor kiosztott 7 gólpasszt társainak. Ráadásul az Evertonnak lőtt találata a londoni fehér mezesek első gólja volt az idei bajnoki kiírásban!

Lamelát egyébként annak idején 30 millió euróért szerződtette a Tottenham, egészen pontosan három és fél esztendővel ezelőtt. Ehhez képest igen meghökkentő adat, hogy ebből közel egy évet bajlódott különböző sérülésekkel, és ez az arány növekedni fog ebben a szezonban…

Szerző: Draskovics Tamás