Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mevoungou aláírt Diósgyőrben

A korábbi kameruni válogatott középpályás Patrick Mevoungou aláírt a Diósgyőrhöz. Az afrikai labdarúgó Magyarországon már játszott a Győr és a Diósgyőr együtteseiben.

Patrick_Mevongou_a_DVTK_jatekosa_friss_patrickmevoungou_igazolas1120dvtk.eu

– Patrick Mevongou az elmúlt két hétben mutatott teljesítményével meggyőzte a Bódog Tamás vezette szakmai stábot arról, hogy erősítést jelent a DVTK számára – mondta el az új játékosról Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója a dvtk.eu-nak. – Nem volt ismeretlen számunkra a tudása, hiszen korábban már Győrben és Mezőkövesden is bizonyított. Ma délelőtt a versenyengedélye is elkészült, már csak vezetőedzőnkön múlik, hogy pályára lép-e vagy sem. Kedden délután elutazott a csapattal Budapestre.

A kameruni focista korábban Győrben magyar bajnoki címet szerzett, majd távozott. 2016 őszén korábbi győri edzője Pintér Attila invitálására érkezett Mezőkövesdre ahol meghatározó játékos lett. Pintér decemberben távozott, majd érkezett Tomiszlav Szivics. A szerb tréner az edzések kezdeténél megmondta, hogy szűkíteni fogja a keretét. Az első szűkítésnél még bent maradt, a másodiknál viszont “kiesett” a pikszisből a kameruni. Februárban felbontotta a szerződését, s szabadon igazolhatóvá vált. Két hete állt edzésbe Diósgyőrben (érdekes, hogy korábban Horváth Ferenc nem számított rá Győrben, s Diósgyőrbe Horváth távozása után érkezett), s Bódog Tamást ezen idő alatt meggyőzte, hogy érdemes rá számítani.

– Korábban is ismertem a DVTK-t, és közelebbről megismerve a klubot is tetszik, amit láttam – nyilatkozta Patrick Mevongou a dvtk.eu-nak. – Jó lehetőség, és nagy kihívás számomra, hogy itt lehetek. Biztosan nagy harc lesz a csapatba kerülésért, de én be szeretném bizonyítani, hogy nem véletlenül igazolt le a klub, és segíteni szeretném a csapatot.

Endrődi Dávid