Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FIFA: A 2026-os világbajnoki kvótákról tájékoztatott a szervezet

Mint ismeretes, 2026-ban negyvennyolc csapat jut ki a világbajnokságra, amelyről immár azt is tudjuk, hány európai hely garantált.

fifa-world-cup

Bemutatták a világbajnokság lebonyolításának tervezetét, amely szerint a térségi eloszlást alkalmazzák majd 2026-ban. Eszerint

Európa 16, Afrika 9, Ázsia 8, Dél-Amerika 6, a karibi térség és Észak-Amerika szintén hat, illetve Óceánia 1 automatikus helyet kapna a mundialon.

Természetesen a rendező ország beleszámít a kvótába, így a maradék két helyről interkontinentális selejtezőtorna döntene. Ezt hat csapatban maximalizálták, melyre az európai szövetséget kivéve minden zóna 1-1- válogatottat indíthatna. Valamint a rendező ország kontinensének egy csapata is részt venne.

A tornát a világbajnokság rendezője adna otthont, és a seregszemlét megelőző év novemberében bonyolítanák le. A tervezet elfogadásáról májusban, Bahreinben döntenek, itt lesz ugyanis a FIFA következő ülése.

A jelenleg érvényes rendszerben 13 európai, 5 afrikai, 4-4 ázsiai és dél-amerikai, valamint 3 CONCACAF-zóna résztvevő helye biztos, míg a fennmaradó helyeket pedig – Európát leszámítva – interkontinentális pótselejtezőkön harcolhatják ki a térségek. A házigazda pedig automatikusan résztvevője a mundialnak.

Gavalovits Sándor