Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Heris mentett pontot az Újpestnek!

Mumusával játszott az utóbbi időben elég gyenge formában lévő Újpest, mely ezen a héten még a Magyar Kupából is kiesett. A kapuban a hétközi kupameccsen védő Kovács Zoltán ragadt, sőt Balajcza Szabolcs, aki háromszázadik újpesti mérkőzésére készült, még a kispadra sem ülhetett le.

629ujpest(nso.hu)

A meccs elején jobbára mezőnyjáték ment, a legnagyobb lehetőség a 16.percben Balogh Balázs előtt adódott, de kimaradt a helyzete, ugyanis emelése után Molnár Péter óriásit védett. Az első húsz perc végére a Paks átvette az irányítást, az újpesti védők többször az utolsó pillanatban szereltek. A 23.percben Szabó János tört be az újpesti tizenhatosnál, három embert cselezett ki, s csak szabálytalanul tudták feltartóztatni, így jöhetett a büntető, melyet az exfradista Bartha László végzett el, s bevágta, így megszerezte a vezetést csapatának. Egy perccel később Haraszti passzolt Hahnnak, aki tizennégyről a jobb felső sarok fölé tekert. A 33.percben ismét a semmiből került helyzete a Paks. Kovács állította meg szabálytalanul Szabót, tizenegyest rúghattak ismét. Újra Bartha állt a labda mögé, jobb sarokba célzott Kovács viszont odaért. A 37.percben Haraszti becselezte magát a hazaiak tizenhatosán belülre majd tizenegy méterről másfél méterrel a bal felső mellé lő.

A szünetben kapust kellett cserélnie az Újpestnek, így Banai Dávid állhatott újra a gólvonalra. Az 54.percben volt az első lövés a második játékrészben, Bardhi lőtt 30 méterről, de elkerülte a kaput. A 64.percben Jonathan Heris állt be az Újpestbe, mégpedig a védő csatárnak. S milyen a támadók élete, első labdaérintésből megszerezte az egyenlítő találatot. Mohl baloldali beadását juttatta három méterről a kapuba. A hátralévő időben mindkét csapat próbálkozott, de több gól már nem esett, így maradt az 1-1.

Újpest – Paks 1- 1 (0-1)
Gól: Heris (64.p) ill. Bartha (23.p 11-esből)
Sárgalapok: Kovács (31.p), Diarra (51.p), Perovics (93.p) ill. Lenzsér (58.p)

Újpest: Kovács Z. (Banai szünetben) – Balázs, Pávkovics, Kálnoki-Kis, Mohl – Windecker, Cseke – Diarra, Bardhi (Perovics 85.p), Balogh B. – Andrics (Heris 64.p) vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
Paks: Molnár P. – Szalai, Gévay, Zachán, Szabó J. – Papp (Lenzsér 52.p) – Haraszti (Vernes 62.p), Bartha, Bertus, Hajdú – Hahn vezetőedző: Csertői Aurél

Endrődi Dávid