Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Londonban folytatja a Schalke játékosa – sajtóhír

Az elmúlt hetekben több klubbal is szóba hozták a bosnyák származású, de német utánpótlás-, majd bosnyák felnőtt válogatott Sead Kolasinac-ot.

sead

Több angol forrás is arról számolt be, hogy a Manchester City, az Arsenal és az Everton is szerette volna megszerezni Sead Kolasinac játékjogát a Schalke 04 együttesétől. A legfrissebb hírek szerint a labdarúgó már választott is, így nyártól Londonban futballozik. A Metro bosnyák sajtóra hivatkozva írta meg, hogy a védő előszerződést írt alá az Arsenallal, így ő lesz Arséne Wenger első fogása a közelgő piacnyitáskor. A nyáron lejáró szerződését követően ingyen válthat klubot a bosnyák játékos.

Ezzel azt is jelzi a Metro, hogy Wenger marad a kispadon annak ellenére, hogy katasztrófális szezont fut az Arsenal. Ugyan az FA kupát még megnyerheti a londoni együttes, a bajnokságban viszont igencsak nagyot kell küzdenie a nemzetközi szereplésért.

Tény, hogy erősítésre szorul az együttes, főleg a hátsó alakzatban, hiszen sem Kieran Gibbs, sem Nacho Monreal nem élete szezonját futja. Ugyanakkor nemcsak a védelem gyengélkedik az elmúlt hónapokban, hanem kollektívan az egész csapat. Hiába tehát Wenger erősítési tervei, ha jövőre marad, de nem nyer semmit – legfőbb prioritás a bajnokság – minden bizonnyal csak a szezon végéig ülhet a kispadon a francia menedzser.

Gavalovits Sándor