Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Se Hummels, se Boateng nem lesz a Real ellen

Nincs túl jó helyzetben a Bayern München sem védők terén, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy Matt Hummels és Jerome Boateng is kihagyja a keddi BL-visszavágót a Real Madrid ellen. 

matshummelsjeromeboateng-cropped_1msmi880999613ex50j6axld8

Forrás: goal.com

Német sajtóértesülések szerint Hummels még nem épült fel bokasérüléséből teljesen, így nem fogják kockáztatni a játékát a Real Madrid ellen. Ugyanez a helyzet Boatenggel is, aki izomproblémák miatt már a hétvégi Leverkusen elleni bajnoki mérkőzést is kihagyta. A bajorok harmadik számú belső védője, Javi Martinez biztosan nem áll majd Ancelotti rendelkezésére, hiszen piros lapot kapott az előző mérkőzésen, ezért eltiltását fogja tölteni. Martinez ráadásul eredetileg védekező középpályás, az olasz edző így is csak kényszerből használta a védősorban.

Robert Lewandowski viszont tegnap már teljes értékű edzésmunkát végzett, és be is jelentkezett a meccsre, így nem Müllernek kell majd helyettesítenie őt a csatárposzton. Ancelotti azért még óvatosan nyilatkozott a pályára lépésével kapcsolatban, de ha jól érzi magát, akkor mindenképpen a kezdőbe rakja a lengyel csatárt.

A Real Madridnál továbbra sem léphet pályára Varane és Pepe, így Ramos mellett az odavágón kiválóan játszó Nacho fog ismét szerepet kapni. A támadósorban viszont biztosan nem fog játszani Gareth Bale, így Zinedine Zidane-nak még ki kell találnia, hogy kit tesz be a helyére.