Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Büntetett az UEFA! Kizárták a Lyont és a Besiktast is – hivatalos

Mint arról beszámoltunk az árpilis 13-án lejátszott Európa-liga negyeddöntőjének első mérkőzésén óriási balhét rendeztek a Lyon és Besiktas szurkolói. Az UEFA fegyelmi bizottsága ennek megfelelően szigorúan büntette a két klubot.

296406_lyon_besiktas_balhe

Az UEFA 100 ezer euróra büntette az Európa-liga negyeddöntőjében történtek miatt a francia Lyon és a török Besiktas együttesét, emellett kizárták mindkét klubot a nemzetközi kupaküzdelmekből a következő évre. Utóbbit két év próbaidőre felfüggesztették, amennyiben a következő két évben bármilyen hasonló probléma lesz a lelátókon, határozatlan időre felfüggesztik őket a nemzetközi   porondon. Mint ismert a török fanatikusok füstbombákat dobáltak a stadion előtt, valamint provokálták a rendőröket, a francia szurkolók pedig a pályára rohantak, miután a Besiktas-drukkerek különféle tárgyakkal, görögtüzekkel, dobálták a hazaiakat.  A mérkőzést 45 perces késéssel tudták csak elkezdeni.

A francia csapatot a szurkolók viselkedése, pirotechnikai eszközök használata, lépcsők eltorlaszolása, szervezési hiányosságok és a szurkolók pályára rohanása miatt büntették meg. A törököket szintén a szurkolók viselkedése, pirotechnikai eszközök használata és különböző tárgyak pályára dobálása miatt büntetettek meg az UEFA hivatalos közleménye szerint.

Képek: uefa.com

O.G.