Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bajnokok Ligája: Önkritikus dortmundiak, kifizetődő monacói munka – reakciók

Kettős vereséggel búcsúzott a Dortmund, ám hiba lenne kézlegyintéssel elintézni a Monaco továbbjutását az első mérkőzés előtt történtekre gondolva. Alighanem más lett volna a párharc kimenetele.

mbappé

Tizenhárom évet várt a Monaco, hogy valamely európai sorozat végjátékában érdekelve legyen. 2004-ben egészen a fináléig menetelt az akkori meglepetéscsapat – olyan nevekkel, mint például Dado Prso, Ludovic Giuly, Fernando Morientes, Patrice Evra – ám ott José Mourinho Portója megállította a hercegségbelieket. Kylian Mbappé, a piros-fehérek tehetsége szerint a rengeteg munka kifizetődött a páros meccsen, és nincs mitől tartania a Monacónak. „Tisztában vagyunk azzal, hogy milyen tettet hajtottunk végre, de ott vagyunk, ahol lennünk kell. Támadtunk ma is, és sokat dolgoztunk a sikerért, ez az, ami erőssé tesz minket. Természetesen van két-három dolog, ami nem működött, időnként alaposan megszenvedtünk. Párszor túl passzívak voltunk, máskor nagyon behátráltunk a kapunk elé. A sorsolásról? Nem akarunk senkit sem magunknak kimondottan, itt már csak nagy csapatok vannak, nem lehet kicsit kifogni. Természetesen célunk most már a döntő, mi más is lenne, ha nem hiszünk abban, hogy eljuthatunk oda, nem is fogunk eljutni oda. Mindig teszünk előre egy lépést, de aztán tovább kell dolgoznunk.” – fogalmazott a fiatal támadó, aki három gólt is szerzett a párharcban.

„Abszolúte megérdemeltük a győzelmet. Tudtuk, hogy a Dortmund nagyon-nagyon jó csapat, nagyon örülünk hát, hogy kétszer is megvertük a németeket. Fantasztikus eredmény ez a klubnak és a fiatal játékosoknak. Valami különlegeset vittünk véghez, élveznünk kell ezt az estét!” – beszélt érzéseiről Tiémou Bakayoko, a Monaco középpályása. Természetesen boldogság uralja a többiek szívét is, mindegyik játékos megérdemelt továbbjutásról beszél. „Nagyon boldog vagyok, hogy az elődöntőbe jutottunk, fontos ez a francia labdarúgásnak is. Tökéletes munkát végeztünk a Dortmund ellen, nagyon nehéz a kezdettől fogva végig támadni egy ilyen csapat ellen. Gyorsan vezetést szereztünk, ez igen fontos volt, remekül sikerült ez a találkozó is számunkra.” – így Falcao.

„Megérdemelten jutottunk tovább, varázslatos pillanatokat él át fiatal és ambiciózus csapatunk.” – Valére Germain.

aptopix-monaco-soccer-champions-league-17624

A Dortmundban történtek hatásai továbbra sem múltak el nyom nélkül, talán ez is közre játszott, hogy a németek két meccs alatt simán búcsúztak a sorozattól. Viszont Thomas Tuchel szerint csapata könnyűnek találtatott. „Jól kezdtük a mérkőzést, egy vagy két veszélyes támadást is vezettünk, amikor tér nyílott előttünk, aztán kaptunk egy peches gólt – idézte fel a találkozó elejét a Borussia trénere. – Ez egy kicsit megtépázta a hitünket, túl sokszor passzoltunk és helyezkedtünk rosszul. A második félidőben megpróbáltuk lerohanni őket, de az első gól után már helyzetünk sem akadt. Nagy mérkőzéseket játszottunk már, főleg a BL-ben, ám ma egészen egyszerűen nem voltunk elég jók. Összességében nem ütöttük meg a mércét.”

Önkritikusan értékelt Roman Bürki, a látogatók cerberusa, aki az első monacói találatot magára vállalta: „Hibáink korai gólokat eredményeztek, nagyon megnehezítettük saját dolgunkat. Mindent megpróbáltunk a második félidőben, jól is teljesítettünk, de a harmadik góljuk után mindennek vége lett. Az első gól az én hibám volt, el kellett volna öklöznöm a labdát.”

A megdicsőülést jelentő gólokat hiányolta Marco Reus, aki szerint hiába szerzett a visszavágón is kétgólos előnyt a Monaco. „Nem kezdtünk jól, nem vettük fel a párharcokat, és nem helyeztük őket nyomás alá, gyorsan el is mentek kettő nullára. Persze azzal még nem ért véget a párharc, lőhettünk volna három gólt, de hiába kezdtünk remekül a pihenőt követően, nem lőttünk az első után újabb gólokat.”

Gavalovits Sándor