Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pique: “A Juventus megérdemelte a továbbjutást”

Miután lejátszották a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágóit, az újságírók ellepték a játékoskijárókat és természetesen a sajtószobákat annak érdekében, hogy minél több játékossal tudjanak megkérdezni a találkozóikról. Ezt tették a Barcelona védőjével is. Gerard Piquet kapták el és állították mikrofon elé, miután kiestek a Juventus ellenében. 

080987300_1491985139-20170412--Barcelona-vs-Juventus--AFP-PHOTO-07

Tudjuk ugyebár, hogy az első találkozón a katalánok kikaptak az olaszoktól 3:0-ra, míg a visszavágón egyik fél sem tudta bevenni a másik kapuját. Így 3:0-s összesítéssel a “zebrák” mentek tovább. A Barca bekkje csalódottan nyilatkozott, de örült a szurkolóiknak:

Látni a Camp Nout így, egy vereség után, büszkévé tesz.” – célzott itt a zászlólengetésre.

“Nehéz volt visszajönni az első forduló veresége után, bár volt pár helyzetünk amit aztán nem tudtunk gólra váltani. Ahogy telt az idő, egyre nehezebb lett volna elérni a célunkat. A Juve tudja hogyan kell jól védekezni és ezt ma meg is mutatták.”

“A két találkozó után, a Juventus megérdemelten jutott tovább az elődöntőbe. A legjobbakat kívánom nekik a folytatásban. Úgy hiszem idén megnyerhetik a Bajnokok Ligáját.”

Az utolsó sorokkal azt gondolom, hogy minden Juventus szurkoló a szívébe zárta a katalán bekket. Azonban a győzelemhez, előbb sikeresen kell venniük az elődöntőt. Pénteken lesz a sorsolás, ahol a torinói klub megkaphatja a Real Madridot, a Monacot és az Atletico Madridot.

Szerző: Borbély Szabolcs