Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Optimista Monaco, óvatos Juventus – reakciók

Francia-olasz rangadó lesz az egyik elődöntőben, derült ki a déli sorsoláson. Az érintett klubok reakciója szerint nagy taktikai csata várható mindkét összecsapáson.

Monaco-Juventus-744x445

Két éve Arturo Vidal (balra) gólja döntötte el a párharcot.

Két év elteltével vághat vissza a Monaco a Juventusnak, ami az eddigi teljesítményt elnézve nem lesz ugyan könnyű, de megoldhatatlan feladat sem a hercegségbeliek számára. Mindenesetre a piros-fehérek optimistán várják az elődöntőt. „Örülünk a Juventusnak, történelmi csatát vívhatunk ellene. Az olasz klubok taktikailag nagyon erősek, és nagyszerű játékosaik vannak. Óriási csatára számítok.” – foglalta össze érzéseit Ludovic Giuly, aki tagja volt a 2004-ben fináléba jutó Monacónak. A klub elnöke, Vadim Vasiljev ennél is tovább ment, szerinte nem kétséges, sokkal jobb a mostani csapat, mint a 2015-ös. „Egyértelmű revanslehetőség lesz a két évvel ezelőtti kiesésért. Az nem kétséges, hogy sokkal jobbak vagyunk, mint akkor.”

Közös pont lehet a két csapatban Marco Di Vaio személye. Az olasz támadó 2002 és 2004 között a „Zebrákat”, míg 2006-2007-ben a franciákat erősítette. „Úgy gondolom, a legjobb sorsolást a Juventus kapta. A Monaco erős csapat, harcban áll a francia bajnoki címért, de a Juvének megvan az a minőségi játéka, amivel legyőzheti.” – fogalmazott a támadó.

Marco Di Vaio közös pont a két csapat történelmében.

Marco Di Vaio közös pont a két csapat történelmében.

Ami a taljánokat illeti, óvatosan fogalmaztak az érintettek, hiszen a Monaco többek között az előzetesen esélyesebb Dortmundot búcsúztatták a negyeddöntőben. „A csapatunk már teljesen más, mint amelyik 2015-ben negyeddöntőt játszott a Monacóval – adott hangot véleményének Pavel Nedved, a torinóiak ikonja. – Rengeteget futó, fiatal, veszélyes csapattal kerültünk szembe, amelynek semmi vesztenivalója. Nehéz dolgunk lesz, de láttam, hogy a fiúk mennyire összpontosítottak legutóbb. Koncentráltan és jól kell futballoznunk, hogy elérjük célunkat, a cardiffi finálét.”

Az „Öreg Hölgy” alelnöke arról is beszélt, hogy szeretnék, ha Max Allegri maradna a csapat élén, és ezért mindent meg is tesznek. „Allegri zseni, szeretnénk, ha folytatná a munkát, de nagy kérdés, hogy vajon ő akar-e maradni.” – tette fel a költői kérdést a cseh klubvezető. Az biztos, hogy az Arsenal által is csábított szakember méltó módon viszi tovább Antonio Conte örökségét, ráadásul a hírek szerint hajlik is a hosszabbításra. A játékosok közül Sami Khedira a közösségi médiában reagált a sorsolás után. „A Monaco erős csapat, sok tehetséges játékossal és egy lenyűgöző szezonnal. Óvatosnak kell lennünk, de a cél egyértelmű.” – fogalmazott a német világbajnok.

monjuv1

Bajnokok Ligája, elődöntő
május 3., szerda
AS Monaco – Juventus

május 9., kedd
Juventus – AS Monaco

Gavalovits Sándor