Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ma 15 éve…

Élete volt a Ferencváros, s ha nem történt volna az a tragédia 15 évvel ezelőtt, már biztos, hogy le is ült volna a csapat kispadjára. A Fradi-szív megtestesítője, akiről az ellenfél szurkolói is tisztelettel beszélnek. Simon Tibort ma 15 évvel ezelőtt kegyetlenül megverték, s két nappal később belehalt sérüléseibe.

7bbmontazs

A 90-es évek egyik emblematikus figurája, aki a Fradiban és a válogatottban is játszott törött kézzel. Pályafutását a Pénzügyőrben kezdte, innen szerződött 1985-ben a Ferencvároshoz. Legismertebb mondata, mely mai napig él: “lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha”. Ennek a szellemében volt a pályán, mikor még focizott, a Fradi után a BVSC mezét is magára öltötte az élvonalban. Edzői pályáját a zöld-fehéreknél kezdte, ahol is Marijan Vlak segédje volt, mikor a horvát 1999 tavaszán a zöldeket vezette. Későbbiekben a zuglóiaknál lett vezetőedző a másodosztályban. Mikor Kutasi Róbert a REAC-hoz távozott, Simon vele tartott. 2002 tavaszán viszont már a Sopron kispadján ülhetett az NB I-ben. A tragédia ebben az évben következett be.

2002. április 21-én a Kispest elleni bajnoki mérkőzés után nem utazott vissza Sopronba a csapatával. Miután megvacsorázott saját éttermében,  egy születésnapi összejövetelre ment el a Mammut bevásárlóközpontnál lévő „Caffe Allure” bárba. Az ünneplés közben a pezsgő kinyitásakor a pezsgő kifutott, más vendégekre is ráspriccelt. A két társaság összeszólalkozott, a vitába beleavatkozott a szórakozóhely biztonsági személyzete is, melynek következtében tettlegességre is sor került. Miután Simon a földre került, fejét feltehetően viperával bántalmazták, majd a biztonsági emberek otthagyták, egyik barátja hívta ki a mentőket. Súlyos koponyasérüléssel és agysérüléssel a Szent János Kórházba vitték, ahol azonnal megoperálták. A következő két napon három koponyaműtétet is végrehajtottak rajta. Kedd reggel még úgy tűnt, a beavatkozások sikeresek. Kedd este Simon állapota válságosra fordult, az agyhalál tünetei jelentkeztek, és 2002. április 23-án 23 óra körül belehalt sérüléseibe.

Felfoghatatlan, hogy az idő mennyire rohan, hiszen már 15 éve történt. A szurkolók nem felejtik, rendre megemlékeznek rá a zöld-fehérek bajnokijain.

Endrődi Dávid