Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

UEFA Ifjusági Liga: A Real Madrid és a Barcelona sem jutott be a fináléba – videóval

Az UEFA Ifjúsági Liga 2016–2017-es kiírásának pénteki elődöntőiben kialakult az idei finálé két döntőse. Némi meglepetésre az esélyesebbnek tartott Real Madrid nem tudta beverekeni magát a fináléba a Benfica ellen, valamint a Barcelona sem jutott be a fináléba.

2460942_w2

Real Madrid U19 – Benfica U19 2-4 (1-3)
Helyszín:
Colovray Stadion (Nyon) Vezette: Frankowski (lengyel)
Gólszerzők:
Gomez (28.), Valenciano (55.) ill. Sequeira (5., 19.), Filipe (17., 90+6.)
Sárga: Garcia (41.), Soti (87.), Martin (90.) ill. Araujo (33.)

Az UEFA Ifjusági Ligában 2014 óta harmadik alkalommal szerepelhetett a legjobb négy között a spanyol Real Madrid együttese. A blancok ezúttal a portugál Benfica ellen harcolhatták ki a finálét. A portugál csapat azonban nem adta könnyen magát és már 19 percnyi játékot követően három góllal vezettek nagynevű riválisa ellen. A Nyon-ban rendezett találkozón a madridiak a 28. percben majd az 55. percben is betaláltak ezzel pedig óriási izgalmak közepette próbáltak egyenlíteni a spanyolok. Az egyenlítés azonban már nem sikerült és a 96. percben Filipe második góljával eldöntötte a továbbjutás sorsát a Benfica és bejutott a hétfői fináléba.

https://www.youtube.com/watch?v=g68II4rDh9M

Barcelona U19 – Salzburg U19 1-2 (1-0)
Helyszín: Colovray Stadion (Nyon) Vezette: Treimanis (lett)
Gólszerzők:
Mboula (19.) ill. Wolf (63.), Daka (84.)
Sárga: Montes (37.), Cucu (75.) ill. Berisha (39.), Ingolitsch (63.)

A nap másik elődöntőjében a szintén spanyol Barcelona együttese az osztrák Salzburg ellen mérkőzött meg a döntőbe kerülésért. A mérkőzést a katalánok kezdték jobban és Mboula gyönyörű góljával a meg is szerezték a vezetést a 19. percben. Az osztrákok fordulást követően Sergi Puig kapus asszistálásával egyenlítettek a 63. percben. A hajrában pedig a Salzburg begyötörte a döntő érő találatot is a 84. percben Daka góljának köszönhetően amit a zambiai támadó látványosan meg is ünnepelt. A Salzburg ellenfele a hétfői fináléban a portugál Benfica lesz, a döntőre 17 órakor kerül sor szintén Nyon-ban.

https://www.youtube.com/watch?v=ci_zkIFzpAM

Képek: uefa.com

O.G.