Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MU: Rivális csapatok vinnék Luke Shaw-t! – lapértesülés

A Manchester Unitednél eltöltött esztendők eddig nem alakultak túlságosan fényesen az ifjú Luke Shaw számára. A “vörös ördögök” annak idején nagy reményekkel igazolták le a Southamptontól. A hozzáfűzött reményeket azonban ezidáig nem tudta beváltani a súlyosabb sérülései miatt, s könnyen lehet, hogy ez már nem is fog megtörténni, mivel egyáltalán nem kizárt, hogy a szezon végeztél távozni fog a manchesteri alakulattól. 

2055877-43113027-2560-1440

A The Sun úgy értesült, hogy a Liverpool, a Tottenham Hotspur és a Manchester City is komoly érdeklődés mutat a 21 esztendős angol válogatott szélső hátvéd iránt. Luke Shaw a szezon elején alapembernek számított a Manchester Unitednél, viszont időközben megsérült. Felépülése óta inkább elvétve kap lehetőséget, ebből kifolyólag valóban nem kevés esély van arra, hogy a nyáron távozik a “vörös ördögöktől”. 

Luke Shaw 2014 nyara óta tartozik a Manchester United kötelékébe. Az angol klub színeiben ezidáig minden frontot egybe véve 46 találkozón jutott szóhoz. Jelenlegi állomáshelyéhez egyébként 2018 júniusáig köti szerződés, a transfermarkt pedig 20 millió euróra becsüli az átigazolási értékét.