Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Új footgolf-pálya kerül kialakításra a Balatonon – képekkel

1Hazánkban a Footgolf bölcsője Kisoroszi, ahol két kiváló pályán is lehet játszani ezt az új, ám egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sportot, mely két sportágat, a labdarúgást és a golfot ötvözi. A résztvevők harmonikusan megférnek egymás mellett, a footgolfra alkalmas pálya, az egyes szakaszok focilabdához igazított kialakítása, a már meglévő golfpályákon zajlik. Kisoroszi mellett többek között Zircen, illetve Balatongyörökön is kialakításra került  a korábbiakban egy-egy pálya, hamarosan pedig új színtér nyílik a sportág szerelmesei és érdeklődői számára. Gelencsér Gábor a Magyar Footgolf Szövetség elnökének legutóbbi posztja legalábbis erre utal. Meseszép környezet és kilátás a Balatonra, melynek közelsége családbaráttá teszi a a helyszínt, mely kiváló kikapcsolódást nyújthat komplett családok, baráti társaságok számára. Emellett pedig a footgolf mindenkinek szól, avagy gyerekek, felnőttek, idősebbek és hölgyek egyaránt játszhatják és játsszák is világszerte.

A lentebb látható képet Gelencsér Gábor hivatalos közösségi oldalán posztolta a hétvégén. Feliratként a kiemelt paramétereket adta meg, melyet most folyószövegbe öntöttünk: “Balatonudvariban vagyok, ahol egy új footgolf pálya kialakításán dolgozom a Balaton Golf Club birtokán. A helyszínt, melyen egy PAR 72-es játéktér kerül kialakításra fantasztikus kilátás, és sok vizes szakasz jellemzi.” 

Gelencsér Gábor a honi sportági szövetség elnöke hazánkban és külföldön, többek között Horvátországban is alakított már ki footgolf pályát. Szakértelmét, tapasztalatait, és tudását előszeretettel kérik ki nemzetközi szinten is.

17992336_10213415694926640_7652633889546903008_n

A Balaton Golf Club pályájáról további képeket mutatunk 

3d6141c2 b1e806f7 balaton-golf-club-air OLYMPUS DIGITAL CAMERA e4b3284a e460e8b9 Royal-Balaton-golfklub-5

Képek forrása: balatongolf.hu