Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Merkantil Bank Liga: Már nem Vincze István a Csákvár trénere

A zsinórban tizenegy nyeretlen meccs után döntött úgy a Csákvár vezetősége, hogy közös megegyezéssel felbontja a Puskás Akadémiától érkező szakember kontraktusát.

vincze-istvan-pfla-hu

Nem sokáig ülhetett az Aqvital-Csákvár kispadján Vince István. A korábbi válogatott labdarúgó a Puskás Akadémia kötelékében dolgozott ősszel, majd télen a Csákvárhoz került, ám tizenegy tavaszi bajnokijából hetet elveszített, négy alkalommal pedig döntetlenre végzett. Mindössze a Magyar Kupában a Sopron elleni első összecsapást tudta megnyerni Vincze irányításával az együttes. Kézenfekvő volt a váltás tehát. „Ma délelőtt értékeltük a tavaszi idény eddig eltelt mérkőzéseit, s úgy döntöttügy közös megegyezéssel szerződést bontunk Vincze István vezetőedzővel – fogalmazott a klub hivatalos honlapján Nagy Sándor tulajdonos. – A folytatásban Toldi Gábor dirigálja tovább vezetőedzőként a csapatot. Azt várjuk tőle, hogy irányításával harcolja ki az NB II-ben maradást a gárda.”

toldi

Kedden már az új tréner irányít, akinek nem kisebb célja van, minthogy NB II-ben tartsa a csákváriakat. „Régóta dolgozok Csákváron, úgy érzem, most, mikor baj van, kötelességem segíteni a klubnak. Alkalmasnak tartom a keretet arra, hogy meghosszabbítsa másodosztályú tagságát.” – beszélt a friss kinevezéséről Toldi Gábor.

A Csákvár vasárnap a SZEOL SC ellen lép majd pályára hazai környezetben.

Gavalovits Sándor