Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Válogatott: Egy csoportban az olimpiai döntőssel

Elkészült a szeptemberben induló női világbajnoki selejtező beosztása, melyben a legutóbbi olimpiai ezüstérmes svédekkel is összecsap Markó Edina együttese.

4hun

Negyedik kalapból várta a sorsolást a magyar női válogatott a világbajnoki selejtezőkre. A nyoni húzáson eldőlt, hogy a skandináv futball fellegvárának számító svédek mellett a dánok, az ukránok, a horvátok ellen lépnek pályára Fenyvesi Evelinék az ősszel kezdődő kvalifikációs sorozatban.

A csoportokból az első helyezettek automatikusan részt vevői lesznek a 2019-es franciaországi mundialnak, az országhoz kellemes emlékek fűződnek 2016 nyaráról, ám az MLSZ honlapja szerint meglepetés lenne, ha a mieink az első két hely valamelyikén végeznének, lévén a svédek 6., a dánok 15., az ukránok 27-ek a világranglistán, mindössze a horvát válogatottat sorolják mögénk, ők az 52-ik helyen állnak jelenleg. A magyar együttes 39. pozíciót foglalják el.

A kvalifikáció szeptember 11-én kezdődik, a pontos menetrend még nem ismert, viszont a négy legjobb második együttes pótselejtezőn vívhatja ki a részvételi jogot. Ők oda-visszavágós rendszerben döntenek a maradék egy európai helyről.

olympic_sweden

„Több kalapból is a lehető legnehezebb, vagy az egyik legnehezebb riválist kaptuk meg, míg a pozitívumok közt azt lehet kiemelni, hogy a horvátok és az ukránok ellen is játszottunk az utóbbi időszakban, ismerjük őket, és jó eredményeket értünk el ellenük – fogalmazott Markó Edina a sorsolás után. – A női csapatoknál kiemelten fontos, hogy ismerjék testközelből az ellenfelet, s bár az ukránoknál és a horvátoknál is kapitányváltás volt az utóbbi időben, tudjuk, mire számíthatunk tőlük. A svéd és a dán csapat rendszeres résztvevője a világversenyeknek, az európai elithez tartoznak, de a fejlődésünk szempontjából nagy lehetőség, hogy ilyen erős riválisok ellen játszhatunk. Óriási kihívás vár ránk, de úgy gondolom, akármilyen nehéz is a dolgunk, a második hely megszerzését kell kitűznünk célként. Kiegyensúlyozott csoportba kerültünk, ahol lehetnek körbeverések, az ötödik kalapos horvátok ellen sem mehet egyik válogatott sem biztosra. Ez talán kedvezhet nekünk, de ahhoz, hogy a negyedik kalapból sorsolva versenyben lehessünk a második helyért, komoly bravúrokra is szükség lesz majd.”

Időközben elkészült a mieink pontos menetrendje is, eszerint szeptember 19-én idehaza kezdjük a sorozatot, majd Ukrajnában zárjuk.

A magyar válogatott programja:
2017. szeptember 19. Magyarország–Dánia
2017. október 19. Magyarország–Horvátország
2017. október 24. Svédország–Magyarország
2017. november 24. Magyarország–Ukrajna
2018. április 5. Magyarország–Svédország
2018. április 9. Horvátország–Magyarország
2018. június 12. Dánia–Magyarország
2018. szeptember 4. Ukrajna–Magyarország

wcup

A csoportbeosztás:
1. csoport: Anglia, Oroszország, Wales, Bosznia-Hercegovina, Kazahsztán
2. csoport: Svájc, Skócia, Lengyelország, Fehéroroszország, Albánia
3. csoport: Norvégia, Hollandia, Írország, Szlovákia, Észak-Írország
4. csoport: Svédország, Dánia, Ukrajna, MAGYARORSZÁG, Horvátország
5. csoport: Németország, Izland, Csehország, Szlovénia, Feröer szigetek
6. csoport: Olaszország, Belgium, Románia, Portugália, Moldova
7. csoport: Spanyolország, Ausztria, Finnország, Szerbia, Izrael

Gavalovits Sándor