Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pochettino: “Xavi az ellenségem”

Ahogy mi is beszámoltunk róla, angol sajtóinformációk szerint a Manchester City kivetette a hálóját a Tottenham fiatal angol tehetségére, Dele Allira. Erről a Barcelona korábbi játékosa, Xavi is beszélt a sajtónak, ami miatt  az Espanyol volt játékosa és edzője, Mauricio Pochettino nagyon felhúzta magát, majd nyilvánosan üzent Xavinak. 

14932008241950

Forrás: Marca

Pochettino a sajtón keresztül emlékeztette a nyilvánosságot arra, hogy habár már egyikük sem játszik a katalán kluboknál, a rivalizálás továbbra is fennáll, és emiatt egyáltalán nem kedvelik egymást Xavival. Szerinte a katalán játékos csak azért beszélt nyíltan arról, hogy sztárjátékosát Pep Guardiola le akarja igazolni, hogy elvonja a figyelmét a ma esti derbiről a Crystal Palace ellen.

“Xavi abban az időszakban van éppen, amikor van ideje beszélni, hiszen csak Dohában játszik. A Barcelona játékosa volt, ezért ő az ellenségem. Most is csak próbálta elvonni a figyelmemet a mai meccsről,, hiszen gyűlöl engem. Nagyon is jól ismerem őt, játszottam ellene sokat még az Espanyol edzőjeként.”

Pochettino egy 2009-es katalán derbin történt incidenst is felhozott, hogy bebizonyítsa állítását, miszerint a mérkőzésen Xavi színészkedése miatt fújtak be egy jogtalan büntetőt.

“Tegnap este nálunk járt Thierry Henry, akivel arról a 2009-es meccsről beszélgettünk, amikor Xavi becsapta a bírót. Magától elesett, majd felállt és azt kiabálta, hogy “büntető”, és a játékvezetőtől meg is kapta. Ibrahimovic belőtte a labdát a hálóba, ezzel pedig megnyerték a meccset. A derbi után a felvételeken tökéletesen látszott, hogy senki nem ért hozzá, viszont a média csak azt szajkózta, hogy ez pedig tizenegyes volt. De mindez hazugság volt.”

A mondandója végén még hozzátette, hogy Xavi úgy nyilatkozik, mintha a Manchester Citynek és Pep Guardiolának dolgozna.