Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Wenger elárulta, harcolnak-e Mbappé leigazolásáért

Az elmúlt hetekben, hónapokban igazi slágertéma a francia első osztályú labdarúgó-bajnokságot (Ligue 1) jelen pillanatban vezető AS Monaco ifjú támadója, Kylian Mbappé, illetve az ő jövője. Most épp az ő kapcsán kérdezték meg az Arsenal jelenlegi, a Monaco egykori vezetőedzőjét, Arséne Wengert.

wenger-mbappe-arsenal-monacoWenger és Mbappé (fotó: Getty)

Az “ágyúsok” francia menedzsere bő két évtizede ül az Arsenal kispadján, s ez idő alatt előszeretettel igazolt hazájából, ha úgy tartotta kedve. Ki ne emlékezne a londoniak veretlen bajnokcsapatára, megtűzdelve Thierry Henry-val, Patrick Vieirával vagy épp Robert Pirésszel?

Éppen ezért az SFR Sport Wengernek szegezte a kérdést azzal kapcsolatban, tervben van-e a piros-fehéreknél a mindössze 18 esztendős Kylian Mbappé megvétele. A szakember nem kertelt:

“Hazudnék, ha azt mondanám, nem követjük Mbappét. Képmutató lennék, ha ezt kijelenteném. De mostanra azoknak a kluboknak a kategóriájába esik, akiknek gazdaságilag jobb lehetőségeik vannak, mint nekünk, így elég nehéz lenne versenyeznünk érte.”

Mbappét a hírek szerint a Real Madrid kitartóan ostromolja, de szóba került vele kapcsolatban a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is. Nem csoda ez, hiszen a sihedernek idén 37 mérkőzésen 23 gólja van a Monaco színeiben, ami ennyire fiatalon egészen elképesztő, már-már hihetetlen adat.

Mindenesetre nem biztos, hogy az Arsenal szurkolói szívesen veszik Wenger nyilatkozatát, hiszen az angol ligában jelenleg 6. helyen álló 13-szoros bajnokcsapatra sokak szerint igencsak ráfér az erősítés. Mi tagadás, a jelenlegi helyezés alá is támasztja ezt…

Szerző: Draskovics Tamás