Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

18 hónapra tiltották el Bartont a futballtól

Joey Bartont 18 hónapra tiltották el a futballtól, és minden ezzel kapcsolatos tevékenységtől. Pénzbüntetéssel is sújtották a játékost.

joey_barton_marseille_68076

Barton 2006 és 2016 között 1260 mérkőzésre fogadott. A tiltott fogadások miatt 18 hónapra tiltották el a futballtól, ráadásul 30 ezer font bírságot is fizetni kell. A 34 éves játékos úgy véli, hogy az ítélet miatt idő előtt kell majd szögre akasztania a stoplist.

2009-ben egy League Two találkozóról, az Accrington és Bury között kiderült, hogy 4 játékos is fogadott a mérkőzés kimenetelére. A bűnösöket akkor 1 évre tiltották el, és 5500 font bírságot kellett fizetniük.

Barton elmondta, hogy, amikor a csapata keretében helyet kapott, akkor sohasem rakott pénzt az együttese vereségére. 2006 áprilisában még a Manchester City színeiben futballozott. Ekkor tett egy 3 fontos fogadást a Fulham elleni mérkőzésre, amit akkor nyert volna meg, ha ő szerzi az első gólt. Balszerencséjére Richard Dunne talált be először a Fulham kapujába.

Az eltiltott játékosnak már régóta élete részévé vált a sportfogadás. 2004 óta rendelkezik Betfair számlával, ahol az összes sportágat tekintve több, mint 15000-szer rakott tétet. Az eseményekből csupán 1260 volt labdarúgás. Átlagosan 150 fontot költött egy szelvényre.

A fogadás a szabadidejét töltötte ki, így rengeteg időt töltött a tv készüléke előtt, a sportcsatornákat szörfölve, és a legjobb mérkőzéseket keresve. Átlagban ugyan 150 fontot költött egy-egy mérkőzésre, de voltak olyan események is, amire csak pár fontot rakott fel tétként.

A kiváló angol csatár, Gary Lineker, aki többek között futballozott a Barcelona, illetve a Tottenham színeiben is érdekesnek ítélte meg a labdarúgó szövetség döntését. Véleménye szerint az FA-nek nem kellene reklámoznia a fogadóirodákat.

kép: cdn3-i.hitc-s.com

Nagy Gábor