Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hosszabbított horvát válogatott védőjével a Liverpool – HIVATALOS

A Premier Leauge-ben jelenleg harmadik helyen álló Liverpool hivatalos bejelentése szerint meghosszabbította további két évvel szerződését a klub horvát válogatott védője Dejan Lovren.

thumb_39693_default_news_size_5

A horvát válogatott hátvédje Dejan Lovren a Liverpool közleménye szerint két évvel meghosszabbította 2019 nyarán lejáró kontraktusát, így 2021-ig marad az Anfielden. A bejelentést a csapat menedzsere Jürgen Klopp is örömmel kommentálta.

Dejan jelenléte fontos számunkra a pályán és az öltözőben is, nagyon örülök, hogy hosszú távon tervez a klubbal. Dejan felismerte, hogy Liverpool az a hely, ahol a játékosok megvalósíthatják álmaikat és céljaikat. Kiváló védő, akinek még a legjobb évei csak ezután jönnek. Trófeákat szeretne nyerni a klubbal, ahogy mindannyian.”

A 27 éves horvát válogatott védő 2014 nyarán 20 millió fontért igazolt az Anfield Roadra a Southampton együttesétől és ezalatt 105 tétmérkőzésen 4 gólt szerzett a vörösök színeiben. Lovren korábban megfordult a francia Lyon és a horvát Dinamo Zágráb együttesében is. A Lyon együttesével 2012-ben Francia Kupát is nyert a 27 éves középhátvéd.

Ezzel pedig Coutinho és Lallana után újabb alapemberével hosszabbított a Jürgen Klopp vezette Liverpool, akinek komoly tervei vannak a közeljövőben a vörösökkel. A mértékadó transfermarkt portál a horvát válogatott védő piaci értékét 15 millió euróra taksálja.

Kép:liverpoolfc.com