Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Otthon kapott nagy verést a Leverkusen

A Schalke vendégjátékával, és győzelmével indult a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 31. fordulója, avagy a gelsenkircheni kékek az Európa-liga indulást érő hatodik hely irányába mozdult el, míg a Leverkusen a kiesés elkerülése ellen harcolhat az utolsó három meccsén.

39782_170428_spielbericht_jubel_658x370

Egészen parádésan kezdte a mérkőzést a Schalke 04, mely egy remekbe szabott akció, illetve egy szöglet után a kapuban megülő fejest követően már tíz perc elteltével kétgólos előnyben volt. Mondhatnánk, hogy ezzel remek alaphangot adva a mérkőzésnek, de gyakorlatilag ezzel a három bajnoki pont sorsa el is dőlt. A 18. percben már 0:3 tetszelgett az eredményjelzőn, a hathatós előnyt pedig a fordulást követően tovább tudta duzzasztani a gelsenkircheni együttes, mely szó szerint felnégyelte ellenfelét, kegyetlenül kihasználva az összes adódó lehetőséget. A rutinos gólfelelős Kießling szépíteni tudott, ám ez tényleg csak egy aprócska szépségtapasznak volt elegendő. A hármas sípszó pillanatában már alig volt hazai néző a lelátón.

Győzelmével a Schalke ha ideiglenesen is, de fellépett a felsőházba, s megőrizte annak lehetőségét, hogy kedvező eredmények esetében jövőre indulhasson az Európa-ligában. Ellenben Leverkusen 4 pontra van az osztályozót érő 16. pozíciótól, így a kiesés szele még elcsípheti a gyógyszergyáriakat, akik a szezont még a BL-ben kezdték…

Leverkusen – Schalke 1:4 (0:3)
G: Kießling (66.), ill. Burgstaller (6.), Höwedes (10.), Schopf (18.), 50.

Szombaton bajnokavatás lehet – Íme a menetrend (KATT)