Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: Ezer sebből vérző United venné be Galiciát – BEHARANGOZÓ

Igazán pikáns párharcnak ígérkezik az Európa-liga 2016-2017-es kiírásának elődöntőjében az angol-spanyol párosítás, vagyis a Celta Vigo-Manchester United mérkőzés. Hazája bajnokságában egyik csapat se éli legszebb napjait, éppen ezért mindkét alakulat úgy tekinthet az El-re, mint egy sorozatra, amelyben igazán nagyot dobhatnak. A ma esti első felvonás előzetese következik!

celtamu

Háttérbe szoruló hazai porond?

Az Európa-ligának tavaly óta friss pikantériát kölcsönöz a tény, hogy nyertese a következő idényben jogot szerez a legrangosabb európai kupasorozatban, a Bajnokok Ligájában való indulásra. Ez tavaly igencsak felértékelte az El-t, hiszen a döntőben akkor két olyan csapat vívott egymással, amelyek hazájuk bajnokságából nem kvalifikálták volna magukat a BL-be (a spanyol ligában 7. Sevilla végül legyőzte az angol pontvadászatban 8. helyen záró Liverpoolt), tehát a döntőnek a szokványosnál is komolyabb tétje volt ezáltal.

Az idei elődöntő mezőnyét elnézve is hasonló a helyzet, hiszen a négy ott lévő gárdából három nem áll BL-helyen hazája ligájában, köztük történetesen a Celta Vigo és a Manchester United sem (a harmadik a Lyon).
Éppen ezért kijelenthető, hogy a két klub figyelme egyre inkább az El felé fordulhat, amely különösen parázzsá teheti az elődöntős párharcot. Ha megnézzük a Celta Vigót, ezt a jelenséget teljes mértékben megfigyelhetjük a csapat hazai szereplésén. A galíciaiak ugyanis elmúlt három mérkőzésüket elvesztették a bajnokságban, ebből kettőt ráadásul saját pályájukon. Legutóbb az Athletic Bilbaótól úgy kaptak ki 3-0-ra a Balaídos Stadionban, hogy legfontosabb játékosukat, az idén minden sorozatot figyelembe véve 44 mérkőzésen 24 találatig jutó Iago Aspast pihentette Eduardo Berizzo vezetőedző. Persze a La Liga 11. helyén álló Celtának valóban nincs miért küzdenie odahaza, hiszen a kiesés veszélye nem fenyegeti őket, míg az Európa-liga-indulást érő helyektől igencsak messze vannak.

celta-vigo-striker-iago-aspasAspas ebben az idényben szenzációs (fotó: Yibada)

Az angol Manchester Unitednél azért valamelyest más a helyzet, hiszen José Mourinho csapata harcban áll a dobogóért, jelenleg egy meccsel kevesebbet játszva négy pont lemaradással állnak a 3. Liverpool mögött, ez pedig nem behozhatatlan hátrány. A United problémája az, hogy a harmadik pozícióra esélyes csapatok közül messze az ő sorsolásuk tűnik legnehezebbnek, hiszen ellátogatnak még az Arsenal és a Tottenham otthonába is, sőt megmérkőznek idegenben a Southamptonnal, valamint hazai pályán a nem túl kellemes ellenfélként emlegetett Crystal Palace-t is fogadják. Felvetődik tehát a kérdés: a bajnokságban fennálló hátrány ledolgozása tűnik járhatóbb útnak négy ilyen mérkőzést sikerrel megvívva, vagy az Európa-liga-trófea elhódítása egy oda-visszavágós párharcon és egy mindent eldöntő finálé megnyerésén keresztül?
Elnézve a kereten tátongó óriási lyukakat, meglepő lenne, ha José Mourinho legnagyobb célja nem az El-serleg megszerzése lenne. Ugyanis a ManUnited jelen pillanatban regényhosszúságú sérültlistát mutathat fel: Zlatan Ibrahimovic, Marcos Rojo, Luke Shaw és Timothy Fosu-Mensah biztosan kihagyják a mai mérkőzést (is), míg Chris Smalling és Phil Jones játéka erősen kérdéses. De nemrég tért vissza Juan Mata egy hónapnyi kényszerpihenő után, és Paul Pogbát illetve Eric Bailly-t is a ma esti összecsapásra fércelhetik össze.

A United újkori spanyolfóbiája

Ha a Celta Vigo – Manchester United párharc veretes történetét szeretnénk visszakeresni az idő homályában, nem fogunk sikerrel járni. Ugyanis a két gárda tétmeccsen sohasem találkozott egymással, ami végtére is nem igazán meglepő, hiszen fennállásuk nagy részében másféle közegben mozogtak. Így tehát nincs mire támaszkodnunk, egy igencsak friss és bizonyos szempontból történelmi párharc szemtanúi lehetünk ma este.

Ugyanakkor ha megnézzük, hogyan szerepelt az elmúlt esztendőkben spanyol csapatok ellenében a Manchester United, akkor egy érdekességet megfigyelhetünk. Az egyszerűség kedvéért elég az utóbbi egy évtizedre tekinteni, és nyomban láthatjuk, hogy a 2007-2008-as szezonban még sikerrel vette a Barcelona elleni BL-elődöntőt az akkor még Sir Alex Ferguson által irányított manchesteri csapat, ám azt követően minden egyes párharcban alulmaradt spanyol riválissal szemben. A 2008-2009-es évadban BL-döntőt vesztettek a Barca ellen, majd két esztendővel később ismét csak a legrangosabb kupasorozat fináléjában hajtottak fejet a katalán sztárcsapatnak. Nem sokkal később az Európa-ligába merült alá az MU, ott az Athletic Bilbao tartóztatta fel a “vörös ördögöket”, kettős győzelemmel a legjobb tizenhat között. Legutóbb a Real Madrid állította megoldhatatlan feladat elé a Unitedet a Bajnokok Ligája 2012-2013-as szezonjának nyolcaddöntőjében. Érdekesség, hogy a királyi gárda vezetőedzője akkor José Mourinho volt.
Mindez persze csak érdekesség, messzemenő következtetést nem lehet levonni belőle, de az említett Athletic Bilbao akkoriban épp a spanyol bajnokság 11. helyén vesztegelt, ahogy most a Celta Vigo…

Verdikt…

Ha valaki elhamarkodottan ránéz a Celta-MU párharcra, könnyen rávághatná a költői kérdést: mi bajt okozhat egy spanyol középcsapat a világ egyik leggazdagabb klubjának? Azonban egy szintén hatalmas klub az idei szezonban már megtapasztalta a világoskék-fehérek erejét, ez pedig történetesen a Real Madrid volt. A királyi gárda a Spanyol Kupában hajtott fejet a Celtának, ráadásul a Santiago Bernabéuban tudott nyerni 2-1 arányban a Berizzo-csapat. Sőt, említést érdemel az is, hogy a Barcelonát is kipipálta idén a galíciai alakulat, egy emlékezetes meccsen 4-3-ra győzték le Suárezéket…

Persze kulcskérdésekből a United oldalán akad igazán sok: egyrészt a United középpályájára visszatér-e Paul Pogba – minden valószínűség szerint igen – illetve ha visszatér, milyen formában játszik majd? Vélhetően a hétvégi Swansea elleni középpályás teljesítmény nem lesz elegendő a Unitedtől, ha eredményesen szeretnék elhagyni a Balaídos gyepét. Továbbá kardinális kérdés a védelem tengelye, hiszen bár ott van a keretben Bailly, Smalling és Jones is, könnyen előfordulhat, hogy Matteo Darmiannal a kezdőben áll majd fel az angol gárda. Ez pedig sokat számíthat, mindkét csapatnak.
De talán a legfontosabb mind közül: az idei házi gólkirály Ibrahimovicot pótolni tudja-e az ifjú titán, Marcus Rashford?

marcus-rashford-2_9e1659fRashford az Anderlecht ellen megmentette az MU-t (fotó: Bola)

Európa-liga, elődöntő, 1. mérkőzés:

Celta Vigo – Manchester United
Helyszín: Vigo, Balaídos Stadion; Vezeti: S. Karasev (orosz)
Közvetíti: RTL II (21:05)

Várható kezdőcsapatok

Celta Vigo: Sergio Álvarez – Hugo Mallo, Fontás, Cabral, Jonny Castro – Radoja, Pablo Hernández – Sisto, Wass, Aspas – Guidetti. Vezetőedző: E. Berizzo

Man. United: De Gea – Valencia, Darmian, Blind, Young – Herrera, Fellaini, Pogba – Mata, Martial, Rashford. Vezetőedző: J. Mourinho