Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U17-es Eb: Szélesi büszke, a törökök jobbra számítottak – reakciók

Nagy csatában bukta el az elődöntőbe jutást korosztályos válogatottunk, de így is büszkék lehetnek magukra a srácok. Ugyanakkor nem valószínű, hogy véget ért számukra az Eb.

fotó: mlsz.hu

fotók: mlsz.hu

Mindössze egyetlen szerencsétlen mozdulat döntött a török válogatott javára Horvátországban, a negyeddöntőben. Csonka András öngólja vezetett a vereséghez, de ettől függetlenül mindenki büszke lehet a srácokra, ahogyan Szélesi Zoltán szövetségi edző is az. „Mezőnyben működtek azok az elképzelések, amelyekre készültünk, odaértünk a kapujukhoz, a széleken meg tudtuk bontani a védelmüket. A mérkőzés utolsó részében megvolt a lehetőségünk, hogy egyenlítsünk, igaz, mivel a törökök ellőtt nagyobb területek nyíltak, ők is növelhették volna az előnyüket. Talán a kicsit jobb koncentráció, az a bizonyos egy méter hiányzott. A játékosok nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy háromnaponta ennyire magas szinten teljesítsenek, most mégis megtették, úgyhogy büszke vagyok rájuk, és a teljesítményük alapján otthon is azok lehetnek.”

huntur4

S hogy mi vezetett ahhoz, hogy elküldték a kispadtól a korábbi válogatott védőt? „Ez számomra is érthetetlen, mert a játékvezetővel nem foglalkoztam – idézte fel az eseményeket Szélesi. – Az egyik játékhelyzet után, a saját csapatom hibája után dühömben a földhöz vágtam a flakont. A szituációt nem előzte meg bírói ítélet, saját magamra voltam mérges, nem a játékvezetőkre, a negyedik bíróhoz hozzá sem szóltam, az üveg sem az ő irányába repült. De nagyon sajnálom, ha a játékosokat és a csapatot emiatt hátrányba hoztam.”

Itt pedig ki kell térni arra is, hogy van még esély a világbajnoki részvételre, ehhez mindössze annyi kell, hogy az angol-német duóból az egyik továbbjusson. Az angolok és a németek is szombaton játszanak. Előbbiek az írekkel, míg a germánok Hollandiával csapnak össze. „Ha játszanunk kell kedden, ismét erős ellenféllel találkozunk, úgyhogy próbáljuk a srácokat mentálisan és fizikailag is regenerálni – tekintett már előre Szélesi Zoltán. – Ugyanolyan profin készülünk az esetleges folytatásra, ahogy eddig.”

huntur3

Csapatunkban ezúttal is az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta Ásványi Balázs. Kapusunknak ugyan nem volt sok dolga, a gólról sem tehetett, de töretlenül bízik abban, hogy ott lehetnek az őszi, Indiában rendezendő vb-n. „Nem szeretnék belemenni abba, min múlott a továbbjutás, előbb higgadtan át kell gondolnunk a történteket – értékelt a magyarok kapusa. – Mindent megtettünk, sajnos a mai teljesítményünk ennyire volt elég, a többi részletről viszont tényleg nem szeretnék beszélni. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy innen is talpra állunk. Korábban már többször bizonyítottuk, mennyire egységes csapatot alkotunk, ez nagyon sokat segít majd abban, hogy újra felépítsük magunkat. Van rá három napunk, remélhetőleg a legtöbbet hozzuk ki magunkból.

Nem számít, ki lehet kedden az ellenfelünk, igenis ki akarunk jutni a világbajnokságra, ezt a lehetőséget nem hagyjuk elúszni.”

Beszélt arról is, hogy mennyit számított, hogy sokan szurkolnak nekik itthonról is. „Óriási élmény volt, hogy ilyen sokan szorítottak nekünk, nekem is többen írtak, hogy inkább nem mennek pénteken iskolába, csak azért, hogy láthassák a meccsünket. Mindent megteszünk, hogy a folytatásban se okozzunk nekik csalódást.”

huntur5

Érthetően csalódott volt Mocsi Attila a lefújás után, ugyanakkor bizakodva tekintett előre is. „Kevésbé tudtunk koncentrálni, ez már a negyedik meccsünk volt a tornán, s talán kiütközött a fáradtság. Sajnálom, mert megvoltak a lehetőségeink az egyenlítésre, de hát ilyen a futball. A végén jobban kellett volna koncentrálni az utolsó passzokra, a helyzeteinket pedig pontosabban befejezni. Mindannyian nyerni akartunk, nagyon szerettünk volna a legjobb négybe jutni, ám sajnos a mai teljesítmény kevés volt ehhez.”

Szertő Krisztofer és társai megizzasztották a törököket.

Szerető Krisztofer (piros 7-es) és társai megizzasztották a törököket.

A törökök edzője nem volt maradéktalanul elégedett együttesével, ugyanakkor úgy vélte, amit vártak, azt kapták az összecsapástól. „Taktikailag fegyelmezett csapattal játszottunk, és ahogy arra számítottam, megizzadtunk a továbbjutásért – tért ki a találkozóra Mehmet Hacioglu, a „félholdasok” trénere. – Az eredménnyel elégedett vagyok, a futballunkban viszont több hibát is láttam, különösen a támadások terén maradt bennem hiányérzet. Nem azt nyújtottuk, amire képesek vagyunk, nem koncentráltunk eléggé a kontrák során, pedig ha pontosabbak vagyunk, hamarabb eldönthettük volna a találkozót.”

A találkozót egyébként megtekintette Bernd Storck magyar, és Fatih Terim török szövetségi kapitány is, valamint a lehetséges ellenfelek küldöttségei is a lelátón ültek.

Gavalovits Sándor