Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U17-es Eb: Fordítottak a németek, így ők is a négy között

Az utolsó negyeddöntőn nem csak az dőlt el a horvátországi U17-es Európa-bajnokságon, hogy Németország vagy Hollandia játszik majd a spanyolokkal a legjobb négy között, hanem az is, hogy Magyarország korosztályos válogatottja kivel mérkőzhet meg a világbajnoki szereplésért megrendezendő, és egyben az Eb ötödik helyéért kiírt meccsen.

2469474_w2Az utolsó negyeddöntőbeli ütközet német sikert hozott (forrás: uefa.com)

A negyeddöntő első félidejében mindkét válogatottnak akadtak lehetőségei, és a mezőnyjáték is lényegében a kiegyenlített felé hajazott. Gól a helyzetek ellenére csupán a szünet előtt jött, méghozzá a hollandok részéről! A hosszabbítás első percében Aboukhlal révén jutott előnyhöz Hollandia (0-1)!

A folytatásban magához ragadta az irányítást a német válogatott, a labda is többet volt jóval náluk, helyzetük is több adódott. Mindennek köszönhetően a 66. minutumban sikerült is egyenlíteniük a németeknek! Abouchabaka már a harmadik meccsén volt eredményes az Eb-n (1-1)! A németek nyomása a hajrában pedig győzelmet és elődöntőt is ért egyben! Egy perccel a rendes játékidő vége előtt Arp talált be, aki a német szabadrúgás utáni felszabadítást követően szerzett győztest gólt (2-1)!

Ezzel eldőlt, hogy a németek a spanyolokkal játszanak az elődöntőben, míg a magyarok a franciákkal – amiket 3-2-re vertek a mieink a csoportkörben – azért, hogy eldőljön, mely nemzeti csapat jut ki Európából – az elődöntősök mellett – a korosztályos, októberi indiai világbajnokságra.

Mi természetesen az elődöntőkről, és a magyarok meccséről is beszámolunk! Mindhárom találkozót a keddi nap folyamán bonyolítják le.

U17-es Európa-bajnokság, Horvátország – Elődöntő
Németország – Hollandia • 2-1 (0-1)
Helyszín: Zapresic. Vezette: Mohammed Al-Hakim
Gólszerzők: Abouchabaka (66.), Arp (79.), ill. Aboukhlal (40.)

Az elődöntők párosításai
Spanyolország – Németország
Törökország – Anglia

Nagy Dávid