Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U17-es Eb: Megvan az első finalista

Azt követően, hogy a helyosztón a mieinket legyőzve Franciaország kvalifikálta magát a Vb-re, a késő délutáni programban jöhetett az U17-es Európa-bajnokság első elődöntője Anglia és a mieinket búcsúztató Törökország között. A mérkőzés képe roppant egysíkú volt, ám a lényegi kérdést nem sikerült lezárni, csak a hármas sípszó pillanatában.

2470532_w2

Kép forrása: uefa.com

Törökország – Anglia 1:2 (1:2)
Gólszerzők: Kesgin (45+1.), ill. Hudson-Odoi (11.), Sancho (37.)

Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy Anglia hatalmas mezőnyfölényt tud ellenfelére erőltetni, mely azonban szépen, ám nem elég hatékonyan védekezett. A 75 százalékos labdabirtoklási arány ellenére viszonylag kevésszer találtak kaput a szigetországiak, ám ha eltalálták, akkor abból szinte gól is lett. Hamar, már a 11. percben megvolt az előny, a Cheslea támadó középpályása Callum Hudson-Odoi révén. Az első játékrész hajrájában aztán a Manchester City ifjú sztárjelöltje Jadon Sancho megduplázta az angol előnyt, mely mégsem lett magabiztos a szünetre, hiszen a ráadásban Kesgin gólja életben tartotta a halványuló török reményeket. A fordulást követően sem apadt a mezőnyfölénye a “háromoroszlánosoknak”, akik azonban nem tudták lezárni a meccset és a párharcot, így az utolsó pillanatokig volt izgalom a mérkőzésben.

A folytatásban (elődöntő)

máj. 16. 20:30 Spanyolország – Németország  (Eurosport)

DÖNTŐ

máj. 19. 20:00 Anglia – ?

1111