Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Több mint 20 ezren a másodosztályú lengyel bajnokin – videókkal

Korábban úgy volt, hogy a FociClub.hu és társoldala a lengyel bajnoksággal foglalkozó ekstraklasa.hu két főszerkesztője együtt látogat meg a héten több lengyel bajnokit különböző osztályokban, ám végül csak utóbbi vezetője tudott elutazni, így most az ő helyszíni beszámolóira hagyatkozva mutatunk egy újabb kis szeletet a lengyel fociból. Górnik Zabrze – GKS Katowice baráti mérkőzés mind a lelátón, mind a pályán ígéretesnek tűnt, ezért úgy döntöttünk, hogy erre mi is kilátogattunk. A másodosztályban (I. liga) a hazaiak a 9., a vendégek pedig a 3. helyen várták az összecsapást, ám mivel rendkívül szoros a mezőny, még nem volt lefutott a feljutók kérdése. A mérkőzés után pedig még annyira sem az!

IMG_20170516_220947_resized_20170517_122903462-777x437

A két csapat szurkolótábora régóta jóban van egymással, így baráti hangulatra és sok nézőre számíthattunk. Ebben nem is kellett csalódnunk: több mint 20 ezren látogattak ki e szép napos keddi napon az Ernest Pohl Arénába, így az majdnem meg is telt. A barátság ellenére azonban nem keveredve, hanem elkülönítve foglaltak helyet a táborok. A hazaiak a szokásos piros-két-fehér színekben, míg a vendégek egységesen sárga pólóban érkeztek úgy nagyjából bő kétezren.

Nem tudom, hogy van ez, mi az oka, de ennek az új zabrzei stadionnak elképesztő jó az akusztikája. A formája nagyon hasonló a varsói Legia-stadionhoz, nagyjából hasonló méretű is, de én Varsóban még soha nem hallottam olyan hangerővel megszólalni a tábort, mint itt Zabrzében. Már a tavaly februári stadionavatón is feltűnt, most pedig megerősödött bennem az a nézet, hogy ez az egyik legjobb stadion Lengyelországban. Vagy úgy is lehet mondani, hogy a tábor méretéhez és színvonalához leginkább passzoló stadion. Az összhatás mindenesetre fenomenális. Tényleg csak a Legiához lehet mérni.

Ráadásul most a vendégtábor is nagyon erős volt. A GKS-t még nem láttam élőben, de nagyjából azt kaptam, amit vártam. Egységes, hangos és látványos programot adtak elő. A második félidőben csináltak egy szép ki koreót. A kiírás: „A legjobbak a régióban – két gyöngy a koronán”, közben sárga zászlóerdő és egy szép pirotechnikai show. Amiért jöttek, azt megcsinálták. A hazai oldalon nem volt se koreó, se piró, de a hangerőt a maximumra tekerték a srácok. A vezető gól után pedig már fieszta hangulat uralkodott a kapu mögött.

Egyébként volt még egy-egy meg nem adott gól, mind a két csapatnál, a mérkőzés színvonala pedig egyáltalán nem volt „nb2-es”, simán elment volna a magyar nb1-ben, de még talán az Ekstraklasában is. Mindkét gárda hajtott, látszott, hogy kell a győzelem. A döntetlen nem volt jó senkinek. Nem véletlen, hogy a két tábor időnként közösen skandálta, hogy a „Górnik, GKS az Ekstraklasában!”

Erre azonban minden bizonnyal várniuk kell még egy-két évet. Bár a Górnik az 1:0-ás győzelmével feljött most a 3. helyen álló GKS mögé az 5. helyre, de nagyon úgy tűnik, hogy már csak egy feljutó hely kiadó, mivel a bajnokságot már minden bizonnyal megnyeri a 10 ponttal vezető Sandencja Nowy Sącz. A második – még feljutást érő – helyre pedig még legalább 6-7 csapat pályázik. Meglátjuk, még van négy forduló!

Górnik Zabrze – GKS Katowice 1-0
Gól: Andreja Prokić 31 (öngól)

Górnik: 1. Tomasz Loska – 3. Adam Wolniewicz, 2. Bartosz Kopacz, 15. Dani Suárez, 14. Bartłomiej Olszewski – 7. Rafał Kurzawa, 22. Szymon Matuszek, 27. Szymon Żurkowski (86, 28. Maciej Ambrosiewicz), 17. Igor Angulo, 25. Łukasz Wolsztyński (67, 21. Sandi Arčon) – 11. David Ledecký (70, 24. Meik Karwot).

Katowice: 82. Sebastian Nowak – 4. Alan Czerwiński, 27. Mateusz Kamiński, 23. Łukasz Pielorz, 3. Dawid Abramowicz – 16. Paweł Mandrysz (65, 29. Kamil Jóźwiak), 35. Łukasz Zejdler, 6. Bartłomiej Kalinkowski, 10. Tomasz Foszmańczyk, 17. Andreja Prokić (69, 7. Grzegorz Goncerz) – 90. Mikołaj Lebedyński (77, 11. Krzysztof Wołkowicz).

Sárga lap: Ledecký, Kurzawa – Pielorz.
Nézőszám: 20 987.

Íme a bajnokság állása, avagy semmi sem dőlt el a másodiktól a kilencedik helyig…

Teljes képernyő rögzítése 2017.05.17. 100118