Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Rájátszással záródhat a Premier League

Az eredmények alakulásának a függvényében a 38. forduló után akár plusz egy mérkőzést is rendezhetnek majd a Premier League-ben. Itt arról döntenének, hogy ki végezzen a 3. illetve a 4. helyen.

Manchester City Match Day VR 360 experience

Kicsi rá az esély, de ha az eredmények úgy alakulnak, akkor a 38. forduló után nem zárul le a Premier League, mivel a 3. vagy a 4. hely sorsa még nem dőlt el. A Manchester City az utolsó játéknapon a Watford együttesével fog megmérkőzni. Győzelem esetén a Kékek bebiztosítják maguknak a harmadik helyet. Azonban elképzelhető olyan forgatókönyv is, hogy plusz egy mérkőzést kell játszania Guardiola csapatának.

A szabály ebben az esetben úgy szól, hogy ha egy versenykiírásban egy vagy több csapat rendelkezik azonos pontszámmal, és gólkülönbséggel, akkor semleges pályán kell megmérkőzniük egymással annak érdekében, hogy el tudják osztani a helyezéseket egymás között. Azt, hogy a mérkőzéseket hogyan bonyolítják le, arról az Angol Labdarúgó Szövetség dönt majd.

Milyen esetben kerülhet sor a rájátszásra?

Liverpool

A City két ponttal előzi meg Jürgen Klopp együttesét. A Kékek hárommal kevesebb gólt is kaptak. Ahhoz, hogy a harmadik helyen mindenben egyenlő legyen a két együttes ilyen eredménynek kellene születnie:

Watford 3-3 Manchester City City és Liverpool 3-0 Middlesbrough vagy
Watford 4-4 City és Liverpool 4-1 Middlesbrough.

Arsenal

A 4. helyen még kevesebb az esély arra, hogy rájátszásra kerüljön a sor. A Liverpoolnak és az Arsenalnak is győzni kellene, míg a City vereséget kellene, hogy szenvedjen.

Watford 4-0 City és Arsenal 1-0 Everton vagy
Watford 5-1 City és Arsenal 2-1 Everton

kép: mancity.com

Nagy Gábor