Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Két játékosért is Németországba utazik a Milan küldöttsége

Pörögnek az események a Milan körül. Nemrégiben jelentették be az új tulajdonosokat, tegnap pedig a jövőévi hazai mezeket mutatta be a csapat néhány játékosa. Most pedig arról cikkezne az olasz médiában, hogy megkezdik alapaozni a nyári átigazolásaikat. Ehhez pedig egyenesen Németországig utaznak az Rossoneri képviselői. 

286094a5ae8d01a07b508ebf060b5577-013-kMAE-U200170306191KzB-620x349@Gazzetta-Web_articolo

Legalábbis erről számolt be a footballitalia.net és a SportItalia is. Azt már régebb óta lehet tudni, hogy a milánóiak egyik fő célpontja a Wolfsburgban futballozó, svájci válogatott bekk, Ricardo Rodriguez. A 24 éves védő idén kicsit haloványabb teljesítményt nyújtott a Bundesligában, de aligha törthetünk pálcát rajta, hiszen alapvetően a csapata sem a történetének legszebb fejezeteit írja.

Mindenesetre a kimondottan jó rúgótechnikájú játékosért 22 millió eurót kelleni kifizetni, ám ezt a Milan megpróbálja redukálni. A források szerint kifizetnének 15 millió eurót a nyár folyamán, majd 3 millió eurót a későbbiekben. Ergo összesen 18 milliót utalná át a német a klubnak az olasz csapat tulajdonosi köre.

Ezt nyilván még le kell harcolniuk a Wolfsburg vezetőivel. Viszont itt még nem áll meg a történet. Ugyanis a bekk mellett, még egy játékos helyzete felől is érdeklődnének. Mégpedig Luis Gustavo kapcsán. A brazil középpályás sem futott idén egy kimondottan jó szezont, de csak-csak egy Bajnokok Ligája győztes és német bajnok labdarúgóról van szó.

Érdekesség a hírben, hogy tavaly nyáron egy másik olasz csapat, a Juventus szerette volna megszerezni futballistát, azonban a németek akkor nem engedték el. Kérdéses ugyebár, hogy most hogyan határoznak.

Szerző: Borbély Szabolcs