Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Feljött a dobogóra a Vasas

Gyirmót – Vasas… A kieső fogadta a bronzéremre törő ellenlábasát. A gyirmótiak már a jövő csapatát próbálják építeni, melyikkel megkísérlik jövőre a visszajutást (nagyon nehéz lesz…) míg a Vasas egy mai győzelemmel már biztosíthatja helyét Európában, hiszen akkor már legrosszabb esetben is negyedik helyen végeznek, s mivel kupadöntős csapatról van szó (a másik a Fradi akik szintén a harmadik helyért vannak harcba) már a negyedik hely is nemzetközi kupát érhet.

gyirmot-vasas nsonso.hu

Már a kilencedik percben megszerezte a Vasas a vezetést. Kulcsár Tamás kapott kiváló labdát ő pedig miután észrevette, hogy a kapus kint áll a kapujából tizenhat méterről fordulásból, egyből lőtt, a labda pedig a kapuban kötött ki. A 19.percben életjelet adott magáról a hazai csapat, mikor is Présinger beadására Vass Patrik érkezett, s az oldalhálóba lőtt. Vasst a héten összeboronálták a Haladással, elképzelhető, hogy ő nem búcsúzik a szezon végén az első osztálytól. Akárcsak Novák Csanád akit már szintén többen zöld-fehérben látnak, igaz ő a Vasas-kölcsönjátékosaként játszik a Gyirmótnál. A 26.percben ismét egy veszélyes hazai helyzet, Simon – Csiki – Novák – Simon volt a labda útja utóbbi lőtt, de a kapu felett ment ki a laszti. A 30.percben Novák tört be két védő között a tizenhatoson belülre, majd laposan lőtt is, a labda alig kerülte el a jobb alsó sarkot. Az első félidő végére feltámadt a Gyirmót, viszont Nagy Gergelynek védeni valója nem akadt, hiszen a lövések a kaput nem találták el. A szünetre így a csapatok 1-0-ás Vasas vezetéssel vonultak az öltözőbe.

Az 56.percben egyenlített a Gyirmót. Az 56..percben Csiki cselezgetett a Vasas kapujától nem messze, felnézett, látta, hogy Nagy Gergely nem a gólvonalon áll, alányesett, s a gólvonal mögött kötött ki a labdája. A 61.percben Vass lőtt Nagy vetődve védett. A 63.percben Gaál kapott kiváló indítást löketét a másik Nagy, Sándor hárította. A 67.minutumban Egy balról érkező beadást Kulcsár készített le Berecznek, aki átvette majd a kapuba lőtt. A 70.percben Berecz fejelt, Nagy védett. A 73.percben Kolcak kapura lőtt egy szabadrúgást Nagy Gergely vetődve védett. A 80.percben az ifjú Szalánszki Gergő páros lábbal rácsúszott Korcsmárra, s mehetett is zuhanyozni.

A meccset egy góllal, mégis magabiztosan nyerte a Vasas, mely ideiglenesen feljött a harmadik helyre. Ha este a Fradi nem nyer a Videoton ellen, akkor a hetet a dobogón is tölti.

Gyirmót – Vasas 1-2 (0-1)
Gól: Csiki (56.p) ill. Kulcsár T. (9.p), Berecz (67.p)
Sárga lapok: Randeljic (41.p), Présinger (53.p), Bojovic (92.p) ill. –
Kiállítva: Szalánszki (80.p)

Gyirmót: Nagy S. – Kolcák, Bojovics, Radeljic (Madarász 77.p), Présinger – Kiss M. – Vass P., Simon A., Veres (Szalánszki 52.p) – Novák (Máté 58.p), Csiki vezetőedző: Urbányi István
Vasas: Nagy G. – Burmeister (Vaskó 81.p), Korcsmár, Risztevszki – Murka (Kleisz 68.p), Vida, Berecz, Hangya – Gaál B., Kulcsár T. (Saglik 84.p), Remili vezetőedző: Michael Oenning

Endrődi Dávid