Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Elküldték a korábbi Fradi-edzőt

Három és fél évvel ezelőtt küldték el a Ferencvárostól Ricardo Monizt, s a holland közönség-kedvenc tréner azóta már negyedik állomáshelyén dolgozott, de ezúttal sem zárul sikerrel a kalandja.

www.rangado.hu

www.rangado.hu

Monizt 2012 őszén nevezték ki a Ferencváros élére, s a kezdeti sikerek után, egy óriási hullámvölgybe került csapatával, s megunva az eredménytelenséget elküldték a klubtól. Helyére érkezett Thomas Doll, s a német azóta is a szakmai munka vezetője a zöld-fehéreknél. A holland ezzel szemben már több helyen is dolgozott, s sehol nem sikerült a kitűzött célt elérni. Moniz 2013 tavaszán a Gdansk vezetőedzője lett, onnan az 1860 München ajánlata miatt állt tovább. Münchenben cél a felsőház volt, s ezért magával vitte kedvenc játékosát Leonardot is, akit előtte küldtek el a Fraditól. Az eredmények nem jöttek, Monizt így ősszel menesztették. 2015 áprilisáig kellett várnia az újabb munkába állással, ekkor az angol Notts County szerződtette. 2015 decemberéig maradhatott állásban, pedig oda is tudott egykori játékost magával csábítani Aborah és Jenner személyében. 2016 nyarán vette át a holland másodosztályú FC Eindhoven szakmai irányítását. Ekkor még a csapat kötelékébe tartozott Moniz egykori középpályása a román Ionescu, de ő szezon közben távozott. Tavasszal megérkezett Leonardo is aki 8 meccsen 1 gólt szerzett és 2 gólpasszt osztott ki. A csapat viszont a csalódást keltő 11.helyet szerezte meg, mely után nem okozott meglepetést, hogy Monizt innen is elküldték.

Endrődi Dávid