Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Győzött, de lemaradt a bajnoki címről a Barca! – Videóval

A spanyol bajnokság záró fordulójában, ha nehezen is, de hozta a kötelezőt a Barcelona az Eibar ellen, de mivel a Real Madrid ponttal, sőt pontokkal távozott Malágáról, a katalánoknak be kellett érniük az ezüstéremmel.

Luis Enrique-től ovációval és egy hatalmas élőképpel búcsúztak a szurkolók (Kép: FC Barcelona Twitter)

Luis Enrique utolsó bajnokija ide, a Real Madrid esetleges malágai bukásában való bizakodás oda, a Barca pocsékul kezdett az Eibar ellen! A hetedik percben egy szélről középre ívelt labda a hazai védelem eltolódása miatt üresen találta Takashi Inuit, a japán középpályás pedig élt is az előtte adódó lehetőséggel, és kapásból szép gólt lőtt ter Stegen kapus hálójába. A bekapott gól után, hamar helyreállt a világ rendje, már ami a mezőnyjátékot illeti, hiszen abszolút fölényben futballozott a Barca, tizenhatosához is szögezte ellenfelét, meglepetésre gólt még sem tudtak szerezni Messiék. Az Eibar persze bebizonyította, hogy miért is neveztük már Mi is többször a szezon egyik üde színfoltjának, ugyanis nagyon masszív kis csapat jött össze José Luis Mendilibár irányításával.

A szünetben vélhetően a Barca játékosai is tudták már, hogy a Real Madrid Cristiano Ronaldo találatával 1:0-ra vezetett a Malága otthonában.

A második játékrész sem úgy indult, ahogy azt a katalánok remélték, hiszen a már említett Inui ismét előlépett főszereplővé, és hasonlóan szép góllal megduplázta önmaga, valamint csapata góljainak számát. Az Eibar egyébként nagyon veszélyes volt a Barca kapuja előtt, kis túlzással minden egyes lehetősége riadalmat keltett a Camp Nou lelátóin.

Bombameglepetésre bő egy óra után két góllal vezetett az Eibar – Ez pedig a Real Madrid eredménye tudatában is kezdett kissé kínos lenni a Barcának!

Ekkor azonban egy csapásra megváltozott minden, hiszen elébb 10 percen belül Junca öngólja után előbb szépített a Barca, majd Luis Suárez közeli góljával ki is egyenlített (…) Pár perccel később pedig már vezetett is, miután Lionel Messi egy kihagyott büntető után másodszorra már nem hibázott! A Barca nagy nehézségek árán, de 4:2-re megnyerte a találkozót, hiszen a hajrában Lionel Messi még mattolta az egyébként ihletett formában védő Yoel kapust.

Luis Enrique győzelemmel búcsúzott a Camp Noutól, de a spanyol szakember sem lehet teljesen boldog, miután csapata lemaradt a bajnoki címről. Enrique és csapata azonban még így is szépen, pontosabban szebben zárhatja le a szezont, hiszen még vár rájuk a Deportivo Alavés a spanyol Király-kupa szombati fináléjában!

FC Barcelona – Eibar 4-2 (0-1)
Camp Nou, Vezette: Hernández Hernández
Gól: Junca (63. -öngól), L. Suárez (73.), Messi (76. -büntetőből és 92.) illetve Inui (7. és 61.)
Sárga lap: Busquets (41.) illetve Escalante (19.), Capa (30.)
Piros lap: Capa (75.)

Barcelona: ter Stegen – J. Alba, Umtiti, Marlon, S. Roberto (A. Gomes, 46.) – Iniesta, Busquets, Rakitic (Alcácer, 71.) – Messi, L. Suárez, Neymar. Vezetőedző: Luis Enrique

Eibar: Yoel – Junca, Lejeune, Arbilla, Capa – Pena (P. León, 68.), Escalante (Rivera, 83.), D. Garcia, Inui – Enrich (Gálvez, 76.), Kike. Vezetőedző: José Luis Mendilibár

https://www.youtube.com/watch?v=6n80cy_2OHU