Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Merkantil Bank Liga: Bajnokként jutott vissza az élvonalba a Puskás Akadémia

Az eredmények kedvező alakulásával eldőlt, hogy Pintér Attila csapata az élvonalban kezdi a következő idényt, míg a második helyért négyen versengenek.

cegléd-pafc

A forduló előtt csak az volt biztos, hogy döntetlennel feljut a Puskás Akadémia, ám miután az eredmények is kedvezően alakultak, két fordulóval a vége előtt bajnokként tette ezt a felcsúti alakulat. De kezdjük az elején. A Soroksárnak minden esélye megvan még, hogy kiharcolja az élvonalba jutást, ám a Budaörs elleni találkozón nem úgy alakultak a dolgaik a fővárosiaknak, ahogyan azt eltervezték. Már korán hátrányba kerültek a soroksáriak, akik a szünetre visszajöttek a meccsbe, de a második játékrészben újabb két gólt szedtek be, mire a hajrában szépíteni tudtak, így megnehezítve saját dolgukat, és némi előnyt adva a riválisoknak, akik közül a Kisvárda Gyulán botlott a Szeged-2011 ellenében. Míg a Balmazújváros egy korai góllal legyőzte a Szolnokot, és előzött. A negyedik, még esélyes együttes, a Békéscsaba Nyíregyházán hagyott fontos két pontot, viszont a játék képe alapján még az egynek is örülhetnek a viharsarkiak, hiszen kétgólos hátrányból álltak fel Boér Gábor tanítványai.

Ami az alsó régiót illeti, a SZEOL SC Siófokon kapott ki, a Cigánd matematikailag is csatlakozott a szegediekhez, köszönhetően a mosonmagyaróvári vereségének. A Cegléd viszont nagy fegyvertényt könyvelhetett el a Puskás elleni döntetlennel, aminek köszönhetően még van esélye a bennmaradás kivívására, ám meg kell küzdenie a Kozármisleny, Csákvár duóval. Nem lesz tehát izgalommentes a második vonal végjátéka sem.

Igen érdekesen alakult a Zalaegerszeg és a Csákvár csatája. Alig egyórányi játék után szerzett vezetést a ZTE, hogy aztán a találkozó – ráadással együtt – utolsó tíz percében négy gól is szülessen. Ebből kettő is büntetőből esett, ráadásul a Csákvár egy percen belül szerzett kettőt, mielőtt a kék-fehérek megszerezték a győztes találatot.

Eredmények:

Budaörs – Soroksár 4-2 (2-1)
G.: Stieber A. (14., 11-esből), Horváth R. (26.), Petró (73.), Sajbán Máté (90+2.) ill.: Lovrencsics B. (39., 88.)

Balmazújváros – Szolnok 1-0 (1-0)
G.: Heffler N. (14., 11-esből)

Zalaegerszeg – Csákvár 3-2 (0-0)
G.: Bobál G. (64.), Babati B. (82., 11-esből), Bedi (90+3.) ill.: Oldal (88., 11-esből), Sejben (89.)

Mosonmagyaróvár – Cigánd 2-1 (1-0)
G.: Koszó (42.), Darázs (60.) ill.: Angyal N. (90.)

Siófok – SZEOL SC 2-1 (2-0)
G.: Petneházi (6.), Elek B. (27.) ill.: Beretka (80.)

Nyíregyháza – Békéscsaba 2-2 (2-0)
G.: Dvorschák (35.), Rezes (44.) ill.: Urbin (63.), Birtalan B. (73.)

Dorog – Soproni VSE 2-0 (1-0)
G.: Simon A. (35.), Medgyes (52.)

Szeged-2011 – Kisvárda 1-1 (1-1)
G.: Germán (18.) ill.: Gosztonyi (20.)

Cegléd – Puskás AFC 0-0

Vác – Kozármisleny 3-2 (2-1)
G.: Dlusztus (25.), Balajti (33., 75., az első 11-esből) ill.: Grumic (17., 84.)

A bajnokság állása:

NB II-tab

A góllövőlista élmezőnye:

NB II

Gavalovits Sándor